Én csak egy szolga vagyok

6 Responses

1. Nem inkább a szülők azok?

   Érdekes szemléletet tükröz a versed. Ha Te kérnél pénzt, akkor vajon Tőled mennyit kellene kérni a sok átvirasztott éjszakáért, az ellátásodért, iskoláztatásodért, stb?

   A szüleid iránti szeretet viszont egyáltalán nem jött le a soraidból.

   Üdvözlettel: Rita

   Válasz

   1. Kedves Rita!

      Köszönöm a hozzászólását a műhöz és kifejezetten kíváncsi leszek a véleményére, miután végigolvassa a válaszom.

      Az olvasás során maga minden bizonnyal csupán olvasott, de nem értett. Hogy kimenekítsem ebből a vészjósló helyzetből és értelmet nyerjen maga számára is a szöveg, adok egy kis segítséget:

      A szövegben említett ház a vilgáunk. Eme háznak az Ura a Mindenható, hisz ő teremtette ezt a világot. Ebben a házban nekünk az a dolgunk, hogy szolgáljuk az Atyánkat. Akarata szerint cselekedjünk és megtartsuk azokat az irányelveket, amiket adott nekünk. Ebben a házban én is csak egy szolga vagyok, mint mindenki más, akit embernek nevezünk és az Istent szolgáljuk közösen. A célja a hívő embernek, hogy bejusson a Mennyországba. Minden szoba egy ember és minden szoba az Alkotó egyik csodás ritkasága, teremtménye. Ehhez rendbe kell raknia a lelkét, ki kell tisztogassa a saját szobáját ugyebár. De az Isten, mint tudjuk a jótetteinhez mérten bírál majd el minket. Arra hív meg minket, hogy jót tegyünk a másikkal. Vagyis ebben a nagy házban segítsünk a szomszédainkon, miközben tiszteljük a ház urát, az Istent. Ezentúl az Isten ránk akkor lesz igazán büszke, ha az elvégzett munka után, nem várunk cserébe vissza semmit és a jótteinket se kérjük vissza számon senkitől. Azonban az ember egy bűnös lény, mint erre a szöveg „mert a szolga mindig bűnös” sora utal. Hisz mind súlyos hibákat vétünk, amikor vétkezünk. A vers végén pedig a költői kérdés arra utal, hogy vajon az embernek van-e lehetősége arra, hogy megélje azokat az érzelmeket, amiket szeretne és szerezzen magának olyan pillanatokat, amikre vágyik, vagy azzal lesz a legboldogabb, ha a hitére fókuszál minden erejével. Erre a kérdése csupán az Isten tudja a választ, ezért nem is kell kérdeznem, hiszen „tudja az Úr” és nekem ebbe nincs beleszólásom, hisz „én csak egy szolga vagyok”

      Remélem sikerült rávilágítani valós mondanivalójára a szövegnek és kíváncsian várom a viszontválaszát!

      Üdvözlettel: Ricsi

      Válasz

2. Kedves Richárd!

   Igazán megtisztelőnek tartom, hogy ilyen részletesen foglalkozott a negatív hozzászólásommal. Igaza van abban, hogy nem értettem meg a versét, illetve teljesen félre értettem. Egyébként csak annyit tennék hozzá, hogy a biblia szerint nem cselekedetekből van üdvösségünk, hanem hitből. A hit viszont hozza magával a jócselekedeteket is. Ugyanis, ha valakinek hálás vagyok – Jézus Krisztusnak, aki értem halt meg a kereszten – akkor azon vagyok, hogy én is odafigyeljek az embertársaimra. Pál apostól írja, hogy hit által van üdvösségetek, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Egyébként ilyen szempontból nagyon jó a verse, amit nem tudtam megfelelően értelmezni. Ezért elnézését kérem.

   Szeretettel: Rita

   Válasz

   1. Kedves Rita!

      Nincs belőle semmi baj. Legalább most már ilyet is tapasztalhatott és ennyivel is több lett. Köszönöm én is a válaszát és hogy foglalkozott az írásommal. Örülök neki, hogy sikerült átadni a verset és a jelentését és bízom benne, hogy találkozunk még ilyen formában egy másik mű alatt is.

      Tisztelettel: Ricsi

      Válasz

3. kedves Richárd,
   végigolvasva a Ritával folytatott kissé (nem kissé) kioktató hangvételűre sikeredett „beszélgetést”, majd ezután a verset is, támadt néhány gondolatom.
   úgy vélem, amíg valaki magának ír, könnyű a dolga: érzi, tudja, vagy akár hiszi is, hogy amit leír, az egyértelműen tükrözi érzéseit, szándékait, adott esetben hitét (mert aránylag ritka, hogy valaki nem érti, vagy félreérti saját magát).
   amint azonban egy írás kikerül a „szobafogságból” (ez most itt egy metafora), az más(ok) számára jelentheti az „alkotó” (ez is az, pláne így, kisbetűvel írva, mint ahogy az a szövegben – szerintem tévesen – egy helyen így szerepel) szándékai szerinti közölnivalóját, de azt is, amire az olvasó a szöveg olvasása közben saját maga asszociál. merthogy az olvasás szempontjából az olvasó (is) egy önálló entitás, saját érzelmi – értelmi – tapasztalati (nota bene: hitbéli) gondolkodása szerint értelmezi – értelmezheti az olvasottakat.
   ha az alkotó (pláne az Alkotó) azzal szembesül, hogy írását valaki szerinte „nem érti”, célszerű első sorban saját magában utánanézni, hogy mi is lehet ennek az oka. lehet ilyen ok például, hogy a magunkban – magunknak megfogalmazódott, és leírt gondolatok „hinterlandja” (sic!) nem ismert az olvasó előtt, ezért ő az elé tárt (nyilvánosságra hozott) leírtakat értelmezheti akár szó szerint, vagy akár egészen máshogy is. merthogy ahogy az írói szabadság kijár az írónak, úgy az értelmezési szabadság kijár az olvasónak is…
   de, hogy kicsit szubjektívebbé tegyem a mondanivalómat: velem is többször előfordul(t), hogy egy – egy kommentet olvasva rájöttem: egész más „üzenet” érkezett meg az Olvasóhoz, mint amit én éreztem – gondoltam a leírás pillanatában. üzleti levelezésben ez elfogadhatatlan lenne, a „szépírás” műfajában azonban természetes. sőt, rendkívül izgalmas és értékes is számomra, ha a gondolataim inspirálólag hatnak általam ismeretlen másokra…
   végezetül azért azt is megemlíteném, hogy egy alkotótársunknak, egy saját magát majd nyolcvan évesnek valló hölgynek ország – világ előtt tizenhét évesen azt írni, hogy „Legalább most már ilyet is tapasztalhatott és ennyivel is több lett”, elgondolkodtató. alighanem abban a bizonyos „lakosztály”-ban e téren is lenne némi rendberakni való…
   mivel ez itt nem egy vitafórum, kérem, hogy csak egy egyszerű, jobbító szándékú hozzászólásként vedd a leírtakat.

   köszönettel: Gábor

   Válasz

   1. Kedves Gábor!

      A művel kapcsolatos értelmezési kérdéseket Ritával megvitattuk. Egyéb hozzáfűzni valót nem írnék, mert azzal megsérteném az 1-es számú alapszabályt.

      Üdvözlettel: Ugrai Richárd

      Válasz