Izgatottan készülődtem a szokásos húsvét előtti találkozónkra. Négyen, volt egyetemi évfolyamtársak rendszeresen összejövünk az ALLE egyik cukrászdájában. Mire megérkeztem, a többiek már ott ültek az egyik asztal körül.
Szia Kata, milyen csinos vagy köszöntöttek, szinte kórusban.
Sziasztok, ugye nem késtem el? Ti is nagyon jól néztek ki válaszoltam udvariasan, de valóban így is gondoltam. Szerintem mindegyikünk sokkal fiatalosabb a tényleges koránál.
Kata, te is hallottad, hogy az ukrán háborúban az oroszok Csernobilon keresztül vonultak Kijev felé? Te voltál ott néhány éve. Szerinted milyen lehet most a helyzet a lezárt zónában?
Annyit tudok, hogy az oroszok a lezárt zónában dolgozólat foglyul ejtették, tehát be kellett menniük oda. De hogy ott merre mentek, mennyire verték fel port? Úgy tudom, hogy most az akna- és lőszermentesítésben magyarok is részt vesznek. Amikor én ott voltam, akkor csak meghatározott útvonalat követve vezettek minket, ami abszolút biztonságos volt, meg volt tisztítva. És nagyon a lelkünkre kötötték, hogy ne kóboroljunk el! mondtam.
Tényleg, emlékeztek, hogy 1986-ban milyen szép tavasz volt, amikor jött a hír, hogy valami szörnyűség történt? emlékezett vissza Marcsi.
És napokig nem is igazán tudtuk, hogy mi az, mire elkezdtek szállingózni a hírek kapcsolódott be Bea is a beszélgetésbe.
Majd hat év múlva bejlentetted, hogy te elmész meglátogatni a helyszínt kedves professzorunk szervezte kis expedíció keretében szólt Anikó kicsit gúnyosan mosolyogva. Ha jól emlékszem, az is tavasszal volt.
Igen, jól emlékszel válaszoltam. Éppen április 26-ára kaptunk időpontot egy rövid, mindössze kétórás látogatásra. Akkor még működött a többi blokk. Az egyik vezérlőtermébe be is mehettünk pár percre. És akkor persze javában állt az a szarkofág, amit most már teljesen befed az új. A bejáratnál egy nagy Lenin szobor fogadott minket. Többlet sugárdózist nem kaptunk, mivel csak a már megtisztított útvonalon mehettünk. Sőt, a buszunk nem is jöhetett be, át kellett ülnünk egy másikba.
Közben megérkezett a pincér és felvette a rendelésünket.
De voltál pár évvel ezelőtt is. És akkor is tavasz volt, ha jól emlékszem szólt Bea.
Igen. Úgy látszik, ha tavasz, akkor Csernobil. 2017-ben mentem egy nukleáris szakmai társaság által szervezett túra keretében, főleg fiatalokkal és végig busszal.
Mennyiben volt más ez az út? kérdezte Marcsi.
Ekkor már nem számított akkora kuriózumnak a látogatás. Maguk az ukránok is szerveztek, úgynevezett katasztrófaturizmus keretében látogatásokat a lezárt zónába. Érdekes volt látni, hogy ugyanazok a befejezetlen építmények fogadtak minket, minket, mint sok évvel ezelőtt. Ugyanakkor nagyon sok emlékmű, szobor, szoborcsoport látható a zónán belül. Egyik erőművi blokk sem működött már. Szerintem ugyanabba a vezérlőterembe mehettünk be, mint régen, csak éppen már senki nem dolgozott ott, akit zavart volna a látogatásunk. Érdekes volt a totál szocreál környezet. A sárgásbarna linóleum, a már teljesen elavultnak tűnő pultok a sok-sok gombbal, a régi tárcsázós telefonok.
És kaptatok új információkat a balesetről? Kérdezte Bea.
A baleset lefolyását teljes részletességgel elmondták. Egy nagyon jó makettet is készítettek a sérült reaktorról. És nagyon hangsúlyozták, hogy nem kísérletről volt szó, nem kísérleteztek a reaktorral, hanem egy olyan tesztet akartak végrehajtani, amellyel a másik három erőmű leállításakor is próbálkoztak már, azonban ezek sikertelenek volt. De baleset sem történt. És ezért ennél a negyedik blokknál is ki akarták próbálni.
Azt mondtad, hogy 2017-ben jóval több időt tölthettek a lezárt zónában. Meg tudtátok nézni a reaktor környezetét is? kérdezte Anikó.
Igen, elmehettünk a legközelebbi városba is, ahol a reaktor üzemeltetői laktak, Pripjatyba. Ez fantasztikus élmény volt. Egy igazi szellemvárosba kerültünk. Megható látvány volt a sárga óriáskerék és a dodzsemek, amelyeket épp az 1986-os május elsején akartak átadni a gyerekeknek, de nem tudták megtenni, most már pedig az enyészeté. Az utcai beton sok helyen összetöredezett és a törések helyén megjelent a növényzet. Tehát a természet kezdi visszafoglalni a helyet. A fák olyan nagyra nőttek, hogy mögöttük néhány helyen alig látszottak a tíz emeletes házak. Nagyon sok kutya él a lezárt zónában. A hűtővíz csatornában pedig nagy harcsák és egyéb halfajok élnek. Az ott dolgozók elmondása szerint nagyon nagy a fajgazdagság is a zónában.
Közben megérkezett a pincér a sütikkel és az üdítőkkel, amelyekre szinte rávetettük magunkat. Itt adják a legfinomabb brownie-t, melyet mind nagyon szeretünk. Majd folytattam az élménybeszámolót.
Kijev mennyit változott? Bár tudom, hogy nem sokat voltatok a városban egyik alkalommal sem kérdezte Marcsi.
Sokat változott a város hangulata, bár valóban csak benyomásaink voltak. Harminc évvel ezelőtt kicsit szürke volt és az üzletekben nagyon sok üres polcot lehetett látni. Ez másodszorra már abszolút megváltozott. Egy nyüzsgő, színes nagyvárost láttunk sok új épülettel, színes reklámokkal, nagyon szépen rendbehozott templomokkal. De, hogy mostanában mi lehet?
Ugye ti is láttátok a Csernobil sorozatot. Kata, szerinted az mennyire adott helyes képet a balesetről? kérdezte Anikó, miközben törölgette a száját.
Szerintem egészen jó volt a film. Teljes mértékben visszaadta a kor parancsuralmi hangulatát és szakmai szempontból is, bár persze leegyszerűsítve, jól ábrázolta az eseményeket. A végén a baleset műszaki okainak összefoglalója is jó volt mondtam, miközben az utolsó falatokat ettem.
Szerinted mi lehetett a baleset fő oka? kérdezte Bea.
Több oka is volt. Én sok előadást hallgattam meg a témával kapcsolatban és a legutolsó, amely egy nukleáris konferencián hangzott el, az akkori szovjet vezetést, magát az állam-berendezkedést, az abszolút parancsuralmi rendszert tette feleősé. Persze e mellé még több ok is felsorakozik, mint a hibás tervezés, és amikor erre valaki felhívta a figyelmet, akkor azt eltussolták, amint az a filmben is megjelenik. Ide tartozik a személyzet nem megfelelő kiképzése is, mert lehet, hogy jó villamosmérnökök voltak az éjjeli műszak operátorai, de a reaktor belsejében végbemenő nukleáris folyamatokhoz nem sokat érthettek próbáltam meg röviden összefoglalni a lehetséges okokat.
Én hallottam olyasmit is, hogy a tervezőknek tudni kellett volna, hogy a grafit – víz rendszer alkalmazása nem biztonságos szólt közbe Marcsi.
Igen, éppen Teller Ede, aki idős korában sokszor hazalátogatott, vezetett a negyvenes évek végén egy olyan bizottságot, amelynek feladata az volt, hogy gondolkodjanak el azon, milyen baleseti helyzetek állhatnak el egy nukleáris reaktorban. És az egyik fő következtetésük az volt, hogy a grafit – víz-rendszer nem jó. És ez a jelentésük nyilvános volt. Tehát a szovjet kollegák is tudtak róla.
De akkor miért építettek mégis ilyen reaktorokat? tette fel csodálkozva kérdését Anikó.
Ennek több oka is volt. Egyrészt jó nagy reaktort lehetett építeni, nem volt szükség tartályra, továbbá az üzemanyagkazettákat üzem közben is lehetett cserélni. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a konstrukció alkalmas az atombombák alapanyagét jelentő plutónium előállítására is. Bár tudjuk, hogy nem erre használták. Egyszerűen sok elektromos energiát akartak előállítani, amivel Kijevet és környékét ellátták. A rendszerbe pedig járulékos biztonsági elemeket próbáltak beépíteni, de mint kiderült, ezek nem voltak sikeresek.
És Kata, működnek még erőművek ilyen reaktorral? kérdezte Marcsi.
Igen, még néhány működik Oroszországban, például Leningrád telephelyen, de egyrészt modernizálták ezeket, továbbá fokozatosan leállítják az üzemidejük végével. Ja, és csak a város van átnevezve Szentpétervárra.
Úgy tudom, a hazautatokon is történtek dolgok. Mik voltak ezek? kíváncsiskodott Bea.
Igen, az utazás előtti este egyik fiatal kollegánk pakolás közben nem találta az útlevelét. Ezért a csoportvezetőnk riasztotta a nagykövetséget. Szerencsére reggelre kapott is időpontot és kiállítottak neki egy újat. Persze azzal a kitétellel, hogy ha netán mégis megtalálja az útlevelét, akkor azt le kell adnia, nem használhatja. A másik esetünk már a magyar határ közelében történt. Egyszer csak megállították a buszunkat, hogy állítólag valami szabálytalanságot találtak és megbüntetnek minket. Ugyan ebből semmi nem volt igaz, de jobbnak láttuk fizetni, különben ki tudja mikor engedtek volna tovább. Amúgy a buszút nagyon szép volt, csak kár, hogy nem volt rendes autópálya. A Kárpátok vonulata varázslatos volt. A hegyek mögött pedig a nagy ukrán síkság. Az autóúttól távol a települések házai és a kicsiny hagymakupolás templomok nagyon tetszettek nekem. De nagyon hosszú volt az út.
Elmennél újra? kérdezték kórusban.
Úgy hallottam, hogy a fiatalabb nukleáris szakemberek szeretnének majd menni a háború után, de én már nem vállalkozom még egy ilyen útra. Elég volt kétszer.
Végül kellemes húsvétot kívántunk egymásnak és megbeszéltük, hogy az ünnepek után újra találkozunk.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
