Vakrandi a plázában

Vakrandi a plázában

A görög mitológiában Írisz a szivárvány istennője, az istenek hírnöke volt. E különleges névnapot március 25-én ünnepeljük a naptár szerint, azon a csodás tavaszi napon, amikor végre Kelemen Írisz rászánja magát, hogy vakrandira menjen a legközelebbi plázába.

Nem volt egyszerű dolga Lizának, a barátnőjének, hogy megtalálja Írisz igazi lelki társát, hiszen a lány sem randevúzni, sem ismerkedni nem akart. A szülei folyton azzal nyaggatták, hogy vénkisasszony lesz belőle, s ahogy teltek az évek, ő is egyre inkább azonosult ezzel az elképzeléssel. Már harmincéves, de még sosem volt szerelmes. Egyetlen férfi sem érintette meg a lelkét, nem vágyott különösebben társaságra.

Írisz szoros párkapcsolatban élt a munkájával, s aligha férhetne közéjük bárki. Megrögzött munkamániás volt, aki napi 12 órát dolgozott annál a multinacionális vállalatnál, ahol senki sem bírta tovább három évnél. Kivéve persze őt, aki, ha csak tehette, még hétvégenként is dolgozott vagy munkát vitt haza.

Liza egyre nehezebben viselte, hogy barátnője folyton elérhetetlen és alig lehet vele közös programot tervezni. Így hát hosszas gondolkodás után eszébe jutott, hogy sürgősen össze kell hoznia őt valakivel. Írisz nehezen nyílt meg barátnője előtt, hogy felfedje, milyen típusú férfiak tetszenek neki, mert igazából senki sem vonzotta. Egy évbe telt, mire Liza megtalálta azt az egyetlen férfit, aki minden feltételnek megfelelt. Így hát, nem odázhatta tovább a dolgot, a barátnője kedvéért muszáj volt belemennie egy vakrandiba. Akkor is, ha ő ostobaságnak és felesleges időtöltésnek találta az egészet.

Írisz aggodalommal szállt ki a taxiból, amikor kora este megérkezett az említett pláza elé. Egészen különös érzések járták át, de izgatott nem volt. Ő biztosan tudta, hogy barátnője mellé lőtt a választással, de a kedvéért belement a játékba.

Ahogy belépett a főépületbe gondterhelten sóhajtott egy nagyot, majd elindult a legközelebbi lift felé. Rápillantva a telefonjára, csodálkozva látta, hogy fél órával hamarabb érkezett a találkozóra. Mit is csináljon addig? – morfondírozott a csinos, középmagas, jó alakú, barna lány. Már meg is van! – pattant ki fejéből az isteni szikra. Ez az idő, pont elég ahhoz, hogy vegyen magának egy csinos alkalmi ruhát.

A lifthez érve várakoznia kellett egy kicsit, amikor egyszer csak mellé lépett egy jóvágású, roppant divatos, magas férfi. A haja éppoly barna volt, akár az övé, de a stílusa, az ízlése magasan felette állt. Az idegen úgy festett, mint, aki a divatlapból lépett ki abból a célból, hogy az arra ácsingózó nők megcsodálhassák tökéletességét.

Hm, ilyen a mesében sincs – gondolta a lány, amint a szeme sarkából megnézte a férfit. Valóban megnyerő – ismerte el titokban.

S ekkor hirtelen kinyílt a liftajtó. Hárman kiszálltak belőle, majd ők ketten beléptek az aprócska fülkébe.

— Az elsőre mész? – kérdezte a férfi. Írisznek erősen összpontosítania kellett, hogy válaszolni tudjon.

— Nem, a másodikra – felelte, s csupán ekkor vette észre, hogy milyen hihetetlenül kék szemei vannak a másiknak. Oh, de kár, hogy nem vele találkozik ma – sajnálkozott magában, s búsan nézett utána, amikor az első emeleten kiszállt.

Felérve a másodikra azonnal a kedvenc üzletébe sietett, ahol rögtön kiszúrt magának egy királykék egész ruhát. A stílus, a szín és az anyag éppen megfelelő volt egy ilyen eseményre. A próbafülkébe indult, amikor hirtelen valaki megérintette a vállát.

— Ezzel az övvel próbáld meg! – javasolta az ismeretlen férfi a liftből.

— Követtél? – kérdezte a lány. — Miért?

— Érdekelt, hová megy egy ilyen csinos nő – mosolygott sejtelmesen az idegen.

— Nem ismerjük egymást. Ugyan, mért érdekel hová megyek? – vonta össze kérdőn a szemöldökét Írisz. — Te csak így leszólítasz vadidegen nőket? – kérdezte.

— Nem, nem szokásom, de te felkeltetted a figyelmemet – ismerte be ragyogó szemekkel.

— Akkor is bizarr ez az egész – vont vállat a lány, akinek egy cseppet sem tetszett a férfi magyarázata, ezért rögtön be is ment a próbafülkébe.

— Megnézhetem rajtad? – szólt utána. — Egyébként Zalán vagyok, most már ismersz. Téged, hogy hívnak?

— Jó, nem bánom. Megnézheted, de aztán mennem kell, randevúm lesz – válaszolta kedvetlenül. — Amúgy, Írisz vagyok – mutatkozott be, miközben egy pillanatra kikukkantott a férfira. Zalán ekkor elmosolyodott, s kíváncsian méregette a nőt.

— Már felvetted. Kijössz akkor? – kérdezte türelmetlenül.

— Jó, rendben! – bólintott Írisz, s végül megmutatta magát a férfinak. — Hogy tetszik?

— Szerencsés pasi lehet, akiért ennyire töröd magad – jegyezte meg. — Szerelmes vagy belé?

— Ugyan, dehogy. Még sosem láttam – felelte. — Most találkozom vele először, s talán utoljára is – mondta titokzatosan.

— Ez egy vakrandi? Minek randizol vele, ha nem akarsz? – kérdezte a férfi. — A ruha egyébként isteni, nyugodtan hagyd magadon!

— Mert megígértem Lizinek, a barátnőmnek – felelete Írisz. — Egy éve próbálkozik, hogy összehozzon valakivel, s nem érti meg, hogy nekem jó egyedül.

— Hát, most meg nem mondom, hogy áldás vagy átok egy ilyen barát, de idővel úgyis kiderül – válaszolta. — Minden jót, még találkozunk! – köszönt el váratlanul, s Írisz hirtelen egyedül maradt a gondolataival. Még sosem találkozott ilyen furcsa férfival, s biztos volt benne, hogy nem is fog.

Már húsz perce várakozott a megbeszélt kávézónál, de a vakrandi partnere nem jelent meg. A fiatal nő megitta a maradék kávéját, s a távozás mellett döntött, amikor váratlanul lehuppant mellé Zalán, a férfi a liftből és a ruházati üzletből.

— Bocsánat, hogy megvárattalak, de egy csinos nő elvette az eszem – mentegetőzött könnyedén.

— Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten a lány.

— Én vagyok, akire vársz – közölte. — Tudod, amennyire vártam, hogy találkozzunk ma, most éppannyira csalódott vagyok – ismerte el váratlanul.

— Ez most komoly? – nézett rá fürkészően a lány. — Mindvégig tudtad ki vagyok, azért jöttél utánam?

— Igen, ez a helyzet – felelte. — Lizitől kaptam egy fotót rólad, ami nincs fent a neten, így pontosan tudtam ki vagy – mutatta meg a telefonjába a képet. — Éppen ezért, már nem akarom ezt a randit – közölte a férfi, majd minden további magyarázat nélkül távozott.

Írisz legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében, de még erre sem volt lehetősége. Az arcát a kezébe temette, s így próbálta valahogy túlélni ezt a katasztrófát.

Gyalog indult haza a plázából. Ki akarta szellőztetni a fejét, és levonni a mai nap tanulságait. Soha többé nem akar randevúzni senkivel, s nem akar vonzódni egyetlen férfihoz sem. Éppen belépett a lakása ajtaján, amikor megszólalt a mobilja. Látta, hogy Elizabet az, de nem akarta felvenni. Nem hiányzott neki egy újabb megaláztatás, így inkább lenémította a készüléket.

— Látom, hogy fent vagy a neten! Kérlek, vedd fel a telefont! – kapta az újabb és újabb Messenger üzeneteket, mire nagysokára végül megadta magát a sorsnak.

— Elszúrtam az egészet, most nem akarok újabb fejmosást – válaszolta.

— Ha annyira elszúrtad, vajon mért kérte el a mobilszámodat? – olvasta a lány üzenetét, amely annyira hihetetlennek tűnt, hogy azonnal beszélnie kellett róla.

Megjelent:

Szerelmemnek Bálint-napra 2025.

Az Irodalmi Rádió alkotóközösségének antológiája.

Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.