Veszélyben

Márta és Ili padtársak voltak két éven keresztül az esti Gyors- és Gépíró iskolában. A szünetekben mindig egymással beszélgettek és mivel sok mindenben érezték azt, hogy közös a sorsuk, a titkaikat is megosztották egymással.
Mindketten házasok voltak, gyermeket is szültek. Bár fiatalok voltak a férjük mégis megcsalta őket.
Márta esetében a többszöri félrelépés következménye válás lett. Ilike csak egy alkalomról tudott, így ő – nehéz, megtört szívvel – a gyermekük miatt még egy esélyt adott.
Először én is így voltam, vallotta be Márti. Nagyon fájt, minden egyes alkalommal, amikor hozzám bújt a párom azt éreztem, hogy közöttünk van a másik és nem tudtam úgy átadni magam, mint addig, amíg erről a másikról nem tudtam.
Épp így vagyok ezzel én is, mondta Ili, már semmi sem olyan, mint volt, de a fiunknak szüksége van az apjára is.
Tudom, érzem, hogy még egy ilyent nem bír el a házasságunk.
Már közel jártak a záró vizsgák letételéhez, mikor Ilike meghívta egy vasárnapi ebédre Mártát. Úgy tervezték, hogy a barátságot a tanfolyam befejezése után is ápolják.
Márti szívesen fogadta, egyenesen megtisztelőnek tartotta ezt a kedves invitálást, ezért ennek eleget is tett.
Belépve a házba, már az épületben érezte a húsleves íny csiklandozó illatát. Ilike mindennel készen volt, a rántott karaj is a tányéron gőzölgött. Amint Márti átadta a kis csokor virágot és egy üveg jó minőségű vörös bort, máris hozzákezdtek az evéshez. Ilike igazi háziasszony volt, minden fenségesen ízletes és finom volt.
Ezt követően elhagyták a konyhát és bementek az egyetlen szobába, mellyel Ilikéék rendelkeztek. Márti megállapította, hogy ízlésesen van elrendezve minden, hogy a női kéz nyoma látható mindenen. Kézimunkák, festmények, tökéletes rend és tisztaság tette barátságossá a helyiséget.
-Feltegyem a kávét? – kérdezte Ilike.
– Köszönöm, de ráérünk még vele, inkább, ha gondolod koccintsunk a barátságunkra.
– Jó, hozom a poharakat és az üvegnyitót.
-Remek volt a választásod, én is szeretem ezt a márkát, bár csak alkalmanként fogyasztunk alkoholt, de az, hogy megtiszteltél a személyes látogatással, annak minősül.
Fordult a kulcs a zárban.
– Vársz valakit?- kérdezte Márti.
– A férjem érkezett meg, ha bejön, bemutatlak benneteket.
Nyílt a szobaajtó és belépett ő. Márta felállt, hogy kezet tudjanak fogni. Ilike közben kiment, hogy behozza a poharakat, most, hogy a férje is megérkezett kettő helyet hármat.
Zoltán férfias keze Márta kezét teljesen betakarta, körbe ölelte, fonta, miközben enyhén megszorította. Az asszony érezte, hogy lángol az arca. Kivonta a kezét és leült a korábbi helyére. Zoltán egy szót se szólt csak nézte. Ebben a nézésben benne volt az összes férfivágy. Mártát se hagyta hidegen, olyan aurája volt Ili férjének, hogy szinte biztos volt abban, hogy ha ketten lennének bármi megtörténhetne.
Ilike behozta a poharakat, Zoltán töltött, majd koccintottak. Márti épp csak a nyelvét tette a nedűbe.
Ilike ismét kiment és egy nagy tányér süteménnyel tért vissza.
Szeretettel, kedvesen kínálta, de Márta jóllakottságra hivatkozva nem szeretett volna venni belőle, hiszen érezte, hogy nehezen birkózna meg vele. A bort is sokáig a szájában dédelgette, mielőtt lenyelte.
Végül mégiscsak kivett egyet, amit szinte morzsánként csipegetett. Zoltán tekintetét mindvégig magán érezte, melytől egészen kimelegedett.
Hirtelen „eszébe jutott”, hogy neki ma még nagyon fontos dolga van. Felállt, Ilikének megköszönte a szíves vendéglátást és amilyen gyorsan csak lehetett, elhagyta a barátságos kis lakást.
Soha többet nem tért vissza hozzájuk. Még csak az kellene, hogy miatta törjön végleg ketté a házasságuk. Nem, ezt nem teheti, akkor sem, ha ő magányos és szeretne társat. Sokáig még maga előtt látta Zoltán erőtől duzzadó, férfias testét, érezte a kézfogását, az abban rejlő vágyat. Egy idő után azonban halványult az emlék.
A vizsgát mindketten sikeresen letették, de barátságuk véget ért, mert ennek így kellett történnie, így volt korrekt és tisztességes. A tűzzel nem szabad játszani, mert az könnyen megégethet.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Hozzászólás a(z) Gani Zsuzsa bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Reggeli etűd

Csípős, kora tavaszi éjjel után, a városba kúszik a reggeli köd. Füstgáz száll, és kering a házak fölött, gázkémények karcsú, remegő ujján. Sétám alatt, meleg

Teljes bejegyzés »

A belső zsineg

Ma magamba zuhantam, egészen mélyre… a temetőben, hol anyám porai ültek egy faládikóban előttem. Mintha időgépbe kerültem volna, utaztam a múltba… sorsom disszonanciája kavargott a

Teljes bejegyzés »

Fényvarrat

Felgördül a függöny, most még egyszer, utoljára. Az üszkös romok közül váratlanul újra lobban a láng. Nézd, a hajnal derűje elmossa a régi félelmeket, és

Teljes bejegyzés »

Csak gyom?

Búzavirágként a mezőn élek. Az elmúlástól sohasem félek. Mélyen kapaszkodik a gyökerem. Lelkem szavát buzgón követem. Tomboló viharban meghajolok. Csak az igazsághoz ragaszkodok. A szirmom

Teljes bejegyzés »