Néha az egyszerű kérdésekre a válasz sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk. Erre persze én sem gondoltam egészen mostanáig. A minap a buszmegállóban állva épp az egyetemi vizsgámra készültem, amikor egy idős néni odaült mellém. Rám mosolyogott, én pedig illedelmesen köszöntem, mire ő válaszul ugyanezt tette. Elég ideges voltam, hiszen életemben először mentem vizsgázni, ráadásul jóval hamarabb értem ki a buszmegállóba, is így csak az időt néztem folyamatosan. A gondolataim csak a körül forogtak, hogy vajon mit fognak kérdezni, és hogy mindent átnéztem -e. A néni ezt persze észre is vette, így beszélgetést kezdeményezett. Elmeséltem neki, hova megyek és hogy miért, majd hogy mi leszek ha „nagy” leszek, ő figyelmesen hallgatta. Szó szót követett, majd feltett egy egyszerűnek tűnő kérdést.
–Melyik a kedvenc évszaka, kedves?
Először furcsálltam, és magamban gondolkodtam, is hogy hát miért érdekli őt, hogy nekem melyik a kedvenc évszakom, vagy ez hogyan kapcsolódik a témánkhoz. De hogy ne legyen kínos csend, és ne higgye, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre nem tudom a választ, elkezdtem rajta gondolkodni.
Kezdtem hát egyből a téllel, hiszen akkor van a kedvenc ünnepem, a karácsony. A család összegyűlik, így mindig jönnek a tesóim, Janka és Brigi, illetve a gyerekeik, Nati, Noémi, Noel, Rami és Ádi. Én már októberben elkezdem az előkészületeket. Listát írok, kinek mi lenne a megfelelő ajándék. Ezután persze anyával közösen is megbeszéljük, bár ő mindig azt mondja, ráérek, hiszen van több mint egy hónap. Az ünnep közeledtével viszont egyre izgatottabb vagyok. Legalább már egy héttel előtte csomagolom az ajándékokat is. Rendszerint anyával minden évben együtt írjuk a bevásárlólistát, és megyünk el vásárolni. A kis rózsaszín biciklinkkel pedig toljuk haza a sok finomságot. Majd szentestén ő már hajnalban főzi a húslevest, édesapám pedig a fát faragja. Miközben az ételek készülnek, már közösen díszítjük a fát. Bár néha vannak kisebb eltérések, mert a stílusunk nem mindig egyezik, a végeredmény mindig olyan csodálatos. Persze nem csendben tesszük ezeket, mert ilyenkor már reggeltől szólnak a karácsonyi énekek.
A nap nagy része a főzéssel és az evéssel telik majd délután még tesómék beszélgetnek mi Natiékkal kint hó csatázunk és hóembert építünk a kertbe. Miután kellemesen átfagytunk anya már készíti is a forró csokit pillecukorral mi pedig a meleg nappaliba nézzük a Grincset. De itt még nem ér véget a nap, hiszen estére a jézuska is megérkezik, és kezdetét veszi a játék. A másik kedvenc ünnepem ebben az évszakban a szilveszter. Hatalmas bulit szoktak anyáék csinálni mi pedig ilyenkor mindig fent maradhatunk éjfélig. A reggel általában ugyanazzal telik, mint karácsonykor anya hatalmas ebéddel vár mindenkit. Itt a kedvencem a lencsefőzelék, amit annyira finoman csinál. Szerintem ő készíti a legjobban egyébként. Délutánra pedig mire mindenki ideér, már kész van minden. Janka mindig egy csomó dolgot hozz. Sminkeket, dudákat és kalapokat, na meg vicces parókákat és állarcokat. És mindig ki is fest minket olyanra-amilyenre szeretnénk. Este pedig Zoli Janka férje apával hatalmas tűzijátékot csinál. Bár a karácsony elmúlt mi még is mindig Vízkeresztkor bontottuk le a fát. Ennek az oka az volt, hogy apa anyukájának, azaz mamának akkor volt a szülinapja így az ő emlékére mindig akkor bontottuk le a fát. A tél vége felé sem unatkoztunk, sosem hiszen Janka és Brigi mindig csinál egy farsangi bulit ahol ők is beöltöznek. Emlékszem tavaly Janka vámpír Brigi boszorkány volt. Apa pedig az elengedhetetlen farsangi fánkot szokta csinálni a bulira. Ebben, ő legjobban, a családban így mindig övé ez a feladat. Igen ez az egyik kedvenc évszakom, mert olyan sok jó dolog történik.
Viszont ahogy így belegondolok, a tavaszt is szeretem. Hiszen akkor van apa szülinapja is, és tavasszal mindig kinyílnak anya virágai, amelyek annyira szépek, és olyan finom illatuk van. Emlékszem, amint kisütött a nap, már a kertben játszottam. Anya pedig a 66. sárral töltött szőlőlevelemre is azt mondta, hogy isteni finom lett. Persze a ruhám már kevésbé tetszett neki. De sosem szólt rám, hagyta, hogy akár egész nap sározzak. Nem is értem most már, hogy hogy nem haragudott rám, pedig volt, hogy az ő virágaiból főztem a levesem. Apával pedig sokszor felfedező útra mentünk az erdőbe. Megmutatta a gombákat, virágokat, és hatalmas homokbuckákról csúszkáltunk le mindig Natiékkal. Ha pedig elfáradtunk, leültünk, és pitypangból koszorút készítettünk anyáéknak. Na de ott van még a Húsvét, azt is annyira szeretem. Zoli hatalmas vizes kannával locsolja le Jankát, mi pedig a házban, az ablakon nézve nevettünk. Azért nem kint, mert akkor mi se maradnánk ki. A kedvencem mégis az, amikor együtt csinosítjuk a tojásokat. Már előtte egy héttel elmegyünk virágokat és leveleket gyűjteni a tojásfestéshez. Persze Brigi még hoz egy csomó mintát és matricát, meg persze festéket. Ilyenkor viszont az ételek készítését szét szokták osztani. Anya főzi a sonkát, és készíti a sült húsokat meg a salátákat, még apa gyúrja és fonja a kalácsot. Janka szendvicseket készít, és kaszinótojást szokott még Brigi hozni a legfinomabb sárgatúrót. Miután mindenki megérkezik, kezdődik a játék. A kertben Janka és Brigi mindig csokitojásokat és édességeket dugdos el. Mi pedig megkerestük őket. A kincsvadászat végére viszont, mire megtaláltuk az összeset, általában jól is szoktunk lakni. A tavasz végére az anyák napja is eljött. Már hetekkel előtte verset tanultunk. Vasárnap reggel pedig Zolival és apával mindig korán keltünk, és elmentünk ajándékot venni anyának, Briginek és Jankának. Imádtam ezeket a közös vásárlásokat. Anyáék meg mindig olyan boldogok voltak ezen a napon.
Na és itt van még a nyár is. A jó idő a jó hangulat. Amint a nap erősebben sütött, apával az első dolgunk volt, hogy felállítottuk a hatalmas medencét, és én már azon a napon benne is voltam. Iskola után az első utam oda vezetett. Amikor pedig anya jött ki teregetni, mutogattam neki, hogy milyen mutatványokat tudok csinálni a víz alatt. Hétvégén általában itt voltak Jankáék és Brigiék. Így együtt játszhattunk Natival, Noémivel és Ramival. Mindig sellők voltunk a vízben, Noel és Ádi pedig pancsoltak mellettünk. A kedvenc játékunk az volt, hogy ki tud tovább lent maradni a víz alatt. Ahogy pedig a nap kezdett elvonulni, Janka, Brigi és Anya már készültek is elő a szalonnasütéshez. Ennek viszont volt ám egy hagyománya. Apa és Zoli mindig a tüzet rakták. Sose felejtem el, Zoli, vagy ahogy én hívtam, Zojí mindig sátrat csinált a kis faágakból. Janka és Anya a zöldségeket és a szalonnát készítették elő, míg Brigi gyerek koktélokat csinált. Mentek a jobbnál jobb zenék, és nagyon nagyokat nevettünk. A nap fénypontja gyerekként az volt, hogy este 10-ig fent lehettünk, amíg ők beszélgettek. A hétvégi találkozásoknál viszont egy változás történt, miután Jankáék ide költöztek mellénk. Mondanom sem kell, sokkal jobb lett a nyári szünet. Ők elkezdtek építkezni, mi pedig úgy döntöttünk, hogy mi is, így mindig elcsórtunk mindent a kisházunkba. Emlékszem, hogy a lehulló gipszkartonok belsejét összetörtük, és az volt a cukor, majd összeszedtük az összes növényt a kertben, hogy azokból főzzünk. Volt, hogy egyszer egy egész napon át vártunk és lesben álltunk, hogy Janka végre kitegye a lepedőt a kötélre, mert azt szerettük volna a kisházunk ajtajának. Nem mondanám, hogy repesett az örömtől, de miután mindenki kézlenyomata ott volt festékkel, már nem nagyon tudott mit tenni, így nekünk adta. Janáéknál a nyár mindig olyan felejthetetlen volt. Mindig kitalált valamit, hogy ne unatkozzunk. Például trambulint vett vagy vízibombát. Na meg nála minden nap fagyizhatunk. És még ezeken felül ott vannak a kirándulások is. Rengeteg helyre mentünk mindig együtt. Viszont voltak például olyan helyek, ahol minden nyáron jártunk. Ilyen volt anyáék nyaralója a Balatonon. Egy kis hegyi lakot vettek, ahol körülvett minket a természet. Reggelente a madarak csicsergésére ébredtünk, és a napfelkelte és naplemente sokkal szebb volt a hegyről nézve. Apa sokszor mesélt itt a gyerekkoráról nekünk, hogy hol nőtt fel és milyen volt a Kádár-korszakban élni. Na meg persze mindig elmesélte, hogyan ismerkedtek meg anyával. Mi pedig ámulva hallgattuk a tábortűznél. Esténként mindig bográcsoztunk és zenét hallgattunk. Volt is egy „nyaralós” zenénk, amit mindig meghallgattunk, mikor fent voltunk. Sose felejtem el, ahogy a teraszon anya és apa olyan boldogan ült, és csak mosolygott ránk. A másik ilyen hely Janka kedvence, Nyíregyháza volt, az állatkert. Mindig korán indultunk, így már nyitásra ott voltunk. Megnéztük az összes állatot, és bejártuk az egészet. A kedvencünk Natival a hüllőház volt, bár ide Janka sose jött be, mert irtózik a kígyóktól. Emlékszem, még ebédkor is alig akartunk leülni, hogy meg tudjunk nézni minden állatot a nap végére. Neveket adtunk nekik, és mindent haza akartunk hozni. Noémi például teljesen jól elbeszélgetett az egyik papagájjal. Ádit meg egyszer megijesztette egy kismajom. A nap csúcspontja viszont a vattacukor és a lángos volt, hiszen mindig olyan nagyot adtak, és olyan finomat sehol máshol nem ettünk. A vonat indulása előtt mindig hamarabb jöttünk ki, és az állatkert melletti játszótéren még játszottunk egy kicsit. A hazafelé út pedig elég csendesen telt, hiszen a hatalmas sétában mindenki elfáradt, így szinte az összes alkalommal elaludtunk a vonaton. Viszont ilyenkor még három napig az ott történtekről beszéltünk csak. Ezen a két helyen felül voltunk még Szilvásváradon is egyszer. Az is hatalmas buli volt. Felültünk a kis vasútra, ahol, ha figyelmesek vagyunk, annyi mindent lehet látni, hogy csak na. Megmásztunk egy kilátót is, ahol a kilátás valami eszméletlen volt. És persze nem hagytuk ki a vízesést sem. A nyár végén pedig az utolsó buli mindig a virágkarnevál volt.
Janka minden évben felvitt minket, hogy megnézzük a virágkocsikat, és még szavaztunk is rájuk. Ilyenkor egész nap a programokon voltunk. Mekiztünk, főtt kukoricát ettünk, rózsaszín limonádét ittunk. Este, ha volt koncert, akkor világító fejdíszben táncoltunk a főtéren. Szóval én ezt az évszakot is nagyon szeretem. Mindig történik valami, és mindig olyan jó emlékeim vannak, ha visszagondolok.
De viszont ott van még az ősz is. Bár a kezdetét nem nagyon szerettem. Hiszen egy ilyen jó bulis nyár után kinek van kedve újra iskolapadba ülni? Dolgozatokat írni, tanulni és korán kelni… De ha más szemszögből nézem, akkor van a születésnapom és Anyáé is. Ilyenkor mindig hatalmas bulit szoktunk csinálni. Emlékszem a 18. születésnapomra. Anya kedvenc ételemet, a töltött káposztát főzte. Már kora reggel együtt megindultunk a boltba, szokás szerint a kis rózsaszín biciklivel. És persze ilyenkor mindig kapok valami kis csokit is, ami elfogy, mire hazaérünk. Majd ahogy hazaértünk, Anya már csinálta is a káposztát, és együtt töltöttük meg. Eközben átjött Nati, Rami és Noémi, hogy feldíszítsük az egész házat. Mindenhol lufi volt, és még egy „Boldog születésnapot” füzért is készítettek a csajok nekem. Persze a képek sem maradhattak el, így mivel Noémi tud a legjobban fotózni, körülbelül száz képet készített rólam különböző dekorációkkal. Eközben persze a káposzta már főtt, és tudniillik az első kóstolás mindig az enyém szokott lenni. Így már általában jól lakok, mielőtt teljesen kész lenne. De egyszerűen imádom, ahogy Anya készíti. Amíg elkezdtünk tálalni, a többiek is megjöttek. Miután ettünk, és mindenki százszor megdicsérte Anya káposztáját, Brigi pedig hozta a tortámat. Mindig ő szokta készíteni, hiszen isteni süt. Mikor megláttam, majdnem elsírtam magam. Egy séf kabátot csinált nekem, hiszen utolsó évem volt a középiskolában, így már csak pár hónap választott el attól, hogy hivatalosan is szakács legyek. Miután megvolt a tortavágás, persze a buli is kezdetét vette. Annyira imádtam ezt a szülinapomat, nagyon különleges volt. A másik ok, amiért szeretem ezt az évszakot, a Halloween. Bár Magyarországon nem honos, Brigiék mindig csinálnak egy beöltözős bulit. Ha jó az idő, akkor bográcsozni szoktunk, ha annyira nem, akkor inkább bent szoktak valamit összeütni. Tavaly például Janka vett ilyen halloweeni gumicukor válogatást, amibe volt szemgolyó, koponya és hasonló ijesztő dolgok. Nem is kell szerintem mondanom, mindenki imádta. Délután pedig mindig tököt faragunk, amibe este gyertyát is tettünk. Ahogy a történetek végére értem, rájöttem, hogy nem tudom, melyik a kedvenc évszakom. Egyszerűen mindet szeretem, és nem tudtam csak egyet kiválasztani. A néni csak mosolygott rám, pont úgy, ahogy akkor, amikor hallgatta, ahogy mesélek neki.
Majd így szólt: – Ugye, hogy nem olyan egyszerű ez? Tudod, tőlem is egyszer, amikor annyi idős voltam, mint te, megkérdezték ezt. Először magamban azt gondoltam, hogy mit akarhat tőlem ez a vénasszony, kisebb-nagyobb gondom van nekem annál, hogy mi a kedvenc évszakom. Aztán pedig szintén ugyanúgy, mint ahogy te, nem tudtam választani. Na de viszont, kedves, ha akkor ott nem kérdezik meg tőlem ebben a rohanó világban, eszembe se jutott volna, hiszen nap mint nap siettem, és hát nem volt nekem időm arra, hogy én ilyeneken gondolkodjak. Azért mertem magához szólni, mert láttam, hogy egyből rám mosolyogott, és olyan kis közvetlen volt. Remélem, nem zavartam, és azt a bölcsességet, amit anno nekem is átadtak, én is átadhattam magamnak.
Mire válaszolhattam volna, a busz is megérkezett, és a néni fel szállt, majd a tömegben elveszett. Bennem pedig valami megváltozott. Hiszen már tudtam, hogy bár az elején nem értettem a kérdést, és kerestem rá a választ, az mindvégig nem is létezett. Hiszen nem számít, hogy milyen évszak van, ha olyanokkal lehetek, akiket szeretek. Így már tudom, hogy a tél, a nyár, az ősz, a tavasz, a tizenkét hónappal és a hét nappal mind a kedvencem. Mert olyanokkal tölthettem, akik szebbé teszik ezt nekem, és így minden évszaknak megvan a maga szépsége.
Szalóki Evelin Dorka
2025 02.01. Hajdúsámson-Sámsonkert
Author: Szalóki Evelin Dorka
Szalóki Evelin Dorka vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. 2003 szeptemberében születtem Debrecenben, jelenleg a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem hallgatójaként tanulok. Az írás számomra nem csupán önkifejezés, hanem egyfajta küldetés – a művészet nyelvén szólni a valóságról, tabuk nélkül. Első novellámat 2024 januárjában írtam meg, amikor egy hirtelen ötlet hatására úgy döntöttem, papírra vetem mindazt, ami bennem munkált. A pozitív visszajelzések új lendületet adtak, és 2024. június 15-én meg is jelent „Várva várt nap” című novellám, amelyet még abban az évben egy újabb követett. Minden írásom igaz történetekből születik – valós emberekről, valós érzésekről. Olyan helyzetekről, amelyeket sokan átélnek, de kevesen mondanak ki. Azért írok, hogy megmutassam: a fájdalmak, a kérdések és a kimondatlan emlékek nem csak a tieid. Más is hordozza őket. Nem vagy egyedül. Hiszem, hogy az irodalom képes gyógyítani, tükröt tartani, és talán néha választ is adni. Ha elolvasod a történeteimet, lehet, hogy nemcsak engem ismersz meg – hanem önmagadból is többet megértesz. Ha keresed az igaz szavakat egy nem tökéletes világban, akkor nálam jó helyen jársz.