Festett képek körbevesznek,
minden más csak ámulat,
úgy érzem már alig élek,
kissé terhes ez a változat.
Szám sarkából, véres foltként,
lassan csöpögnek a szavak,
szemem mögött, sárga foltként,
mérgez még a gondolat.
Körbe vesz a kósza tömeg,
mint beteg erdő, olyanok az emberek,
köztük állok egymagamban,
gyökerem a szeretet.
Szeretném, ha látnál engem,
úgy ahogy most én látom magam,
magányosan, összetörve,
szárnyal még a madaram.
Szívemben egy rózsa tövis,
mégis mindig szabadon,
nincs többé már szemrehányás,
de vérzik még a lábnyomom.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.