Sarokban a kopott zongora,
porlepte mocskos padló,
szebb időket látott harmónia,
ócska színpadon törött palló.
Megannyi emlék,
szerelmes szót zengő sanzon,
zengő, pörgő billentyűk,
lélek szaggató tangók,
szomorú halk bluesok,
whisky gőzös, könny áztatta padlók.
Koppanó, csattanó tánclépések,
pörgő szoknyák, éles pantallók.
Emléke a múltnak,
emléke fénylő zongoraszónak.
És ami mos itt marad,
a kopott fénye a múltnak.
De a ragyogás örök,
bár lehangoltak már a húrok,
mégis szebb reményt jósol,
új harmóniát, mit játszanak majd
frissen dübörgő szónak.
Úgy állok itt én is,
mint valami bálvány.
Amolyan ócska emlékkép,
merengve a múlton,
mögöttem büszkeség,
előttem homály, s reménytelenség.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
