A bánya

A bánya.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

A szürke folt egyre nagyobb lett. Éreztem, ahogy a folt nő úgy a levegő is fogy. Tudtam meg kellene nyugodnom, de a testem nem engedett. Mintha pánik rohamot kaptam volna. Pedig tudtam most nem szabad pánikolni. Minél jobban be pánikolok ugyanis annál kevesebb a reakció időm. Pedig arra most szükségem van. Gyors reagálásra. Hogy is volt? Helyzetfelismerés és gyors reagálás. A helyzetfelismerés már megtörtént. Beszakadt a bánya és bent rekedtem a társaimmal együtt. A reagálás minél gyorsabban kijutni a bányából mielőtt elfogy az oxigén.

Hirtelen azon kezdtem el gondolkodni reggel van-e vagy este? Milyen rég óta vagyok itt? Tegnap dőlt be a bánya vagy tegnap előtt? Gondolkozz logikusan. Gondolkozz. Nem, nem szabad elaludni.

Pedig gyerekként nem bányász akartam lenni. Űrhajós. Fel a Holdra. Mint az összes gyerek. Csináltunk kartonból a tesóimmal repülőt. Egész nap rajtoltunk, kilövés, rajt. Kilövés, rajt.

Visszaszámolni, aztán fel a Holdra, majd a Marsra. Aztán irány a világűr. Viszont tudtam, hogy az álmok csak álmok maradnak. A családban mindenki a bányába dolgozott. Szurok feketén jöttek haza, fel onnan a mélyből. Apám és az ő apja is. Én is nagyjából 12 éves korom óta lent vagyok a bányába. Ehhez értettem. Bányásztam. Ércet. Hogy a gazdagok gazdagabbak lehessenek.

Mi meg örültünk, hogy megélünk valamiből. Holott tudtuk a bánya lét nem életbiztosítás. A nagyapa gyorsan halt meg mert a tüdőjében rengeteg por volt, amit a bányából szedett össze. Apám is sokat köhögött, de őt végül a bánya nyelte el.

Most engem nem nyelhet el, ki kell jutnom. Keress vizet, szólt az agyam. Nagy nehezen tudtam összpontosítani. Sikerült megállapítani, hogy fel tudok állni a saját lábamra, viszont a reakció időm egyre lassabb.

A társaim hangját kerestem, kérdeztem ki hol van. Válasz viszont nem jött. Nem láttam őket sehol. Kis fényfolt volt a szemem előtt. Hívtam őket, folyamatosan. Aztán egy idő után beláttam, hogy egyedül vagyok, ők már nem fognak válaszolni.

Aztán mást hallottam. Egy kis folyást. Először azt hittem képzelem. Aztán egyre erősebb volt a hang. Tudtam, ahol folyás hangja van ott forrás lehet. Talán. Elindultam nagy nehezen az összes erőmet összeszedve. Aztán tényleg ott volt. A szemem előtt.

Elindultam és láttam, hogy a forrás folyik valahová, belemásztam és egyre nagyobb lett a forrás majd fényt láttam és engedtem a sodrásnak.

A következő kép a kórháziágyon fekszem, bekötött infúzió a kezembe. Elmondták, hogy a forrás mentette meg az életem, a bányából egyedüliként jöttem ki. Nem is adtak sok esélyt arra, hogy élek. Most mégis itt vagyok.

Feketén kijutva a bányából. Másnap megfürödtem, de az arcomon ahogy a tükörbe nézek még most is láttom a bányát és a holdat.

Vége

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »

Anyák napjára

-Szia Anyuu! – hallatszott az utcáról egy vékonyka hang, majd a gazdája szöszke buksija is felbukkant, azt egy narancssárga hátizsák követte, ami nagy lendülettel repült

Teljes bejegyzés »