A bánya.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
A szürke folt egyre nagyobb lett. Éreztem, ahogy a folt nő úgy a levegő is fogy. Tudtam meg kellene nyugodnom, de a testem nem engedett. Mintha pánik rohamot kaptam volna. Pedig tudtam most nem szabad pánikolni. Minél jobban be pánikolok ugyanis annál kevesebb a reakció időm. Pedig arra most szükségem van. Gyors reagálásra. Hogy is volt? Helyzetfelismerés és gyors reagálás. A helyzetfelismerés már megtörtént. Beszakadt a bánya és bent rekedtem a társaimmal együtt. A reagálás minél gyorsabban kijutni a bányából mielőtt elfogy az oxigén.
Hirtelen azon kezdtem el gondolkodni reggel van-e vagy este? Milyen rég óta vagyok itt? Tegnap dőlt be a bánya vagy tegnap előtt? Gondolkozz logikusan. Gondolkozz. Nem, nem szabad elaludni.
Pedig gyerekként nem bányász akartam lenni. Űrhajós. Fel a Holdra. Mint az összes gyerek. Csináltunk kartonból a tesóimmal repülőt. Egész nap rajtoltunk, kilövés, rajt. Kilövés, rajt.
Visszaszámolni, aztán fel a Holdra, majd a Marsra. Aztán irány a világűr. Viszont tudtam, hogy az álmok csak álmok maradnak. A családban mindenki a bányába dolgozott. Szurok feketén jöttek haza, fel onnan a mélyből. Apám és az ő apja is. Én is nagyjából 12 éves korom óta lent vagyok a bányába. Ehhez értettem. Bányásztam. Ércet. Hogy a gazdagok gazdagabbak lehessenek.
Mi meg örültünk, hogy megélünk valamiből. Holott tudtuk a bánya lét nem életbiztosítás. A nagyapa gyorsan halt meg mert a tüdőjében rengeteg por volt, amit a bányából szedett össze. Apám is sokat köhögött, de őt végül a bánya nyelte el.
Most engem nem nyelhet el, ki kell jutnom. Keress vizet, szólt az agyam. Nagy nehezen tudtam összpontosítani. Sikerült megállapítani, hogy fel tudok állni a saját lábamra, viszont a reakció időm egyre lassabb.
A társaim hangját kerestem, kérdeztem ki hol van. Válasz viszont nem jött. Nem láttam őket sehol. Kis fényfolt volt a szemem előtt. Hívtam őket, folyamatosan. Aztán egy idő után beláttam, hogy egyedül vagyok, ők már nem fognak válaszolni.
Aztán mást hallottam. Egy kis folyást. Először azt hittem képzelem. Aztán egyre erősebb volt a hang. Tudtam, ahol folyás hangja van ott forrás lehet. Talán. Elindultam nagy nehezen az összes erőmet összeszedve. Aztán tényleg ott volt. A szemem előtt.
Elindultam és láttam, hogy a forrás folyik valahová, belemásztam és egyre nagyobb lett a forrás majd fényt láttam és engedtem a sodrásnak.
A következő kép a kórháziágyon fekszem, bekötött infúzió a kezembe. Elmondták, hogy a forrás mentette meg az életem, a bányából egyedüliként jöttem ki. Nem is adtak sok esélyt arra, hogy élek. Most mégis itt vagyok.
Feketén kijutva a bányából. Másnap megfürödtem, de az arcomon ahogy a tükörbe nézek még most is láttom a bányát és a holdat.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.