Kavicsok között

 

Kavicsok között kutat két kezem,

mint régen, gyermekként, kincset keres.

Mesél a kő, figyelem lelkemmel,

álmodó szívem még mesére les.

 

Hallgatom, értem, mit zenél a lét,

 nyomtalanul nem száll el az idő.

 Hullámzó vízként felfénylik, csobban,

s váratlan kincsként szikrázik elő.

 

Kavicsok közt kutat két kezem

s ki tudja, hányszor dobtam félre én.

Hányszor léptem át, s gyorsuló úton

tűnt el előlem így a múlt ködén…

 

Lassulva lépek, lehajtom fejem,

simítva indul kérő két kezem.

utam végén vár majd a kegyelem,

 hiszem, rám talál,ha jól keresem…

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »