Az emberek azt mondják, 1947-ben születtem. Persze nem sokra emlékszem.
Körülöttem, amióta az eszemet tudtam, csak pusztaság, néhány kóró, fák és bokrok, amiket a szél hozott.
Még kicsi voltam. Egy emberem volt először, így mondják, azt hiszem. Tett kerítést körém, hogy a többi ember ne jöjjön ide.
Egy szoba voltam, volt egy kemence vagy kályha, akárminek is mondják most. Az emberem hajnalban elment és elhagyott, majd este hazatért.
Ha hideg volt, mindig rakott tüzet, de csak ha otthon volt. Kint a kertben is épített kicsiny házakat. Ólaknak mondják. Lakott benne állat, mikor mi. Néha disznó, néha tollas jószág.
Az emberem vigyázott rám. Meggyógyította a sebeimet, ápolt. Egyszer egy patkánycsalád rágta az egyik falamat, a disznók felől jöttek. De az emberem megoldotta, elzavarta, elkergette őket, vagy akármi is volt, amit tett.
Szerettem őt, Jánosnak hívták, azt hiszem.
Csak messziről láttam, hogy jött több ember és valamit ástak a kertben. Lett kút. Könnyebb lett az emberemnek.
Majd egyszer hozott egy másik embert, hasonlított, de más volt. Aztán már ketten lettek. Majd kijöttek az új emberből kisebb emberek is.
A kemencém előtt, amikor kint hideg volt. Egyik a másik után. Bár az is lehet, hogy nem egyszerre történt, mert én az időt nem értem.
A kicsi emberek eleinte nem csináltak semmit, csak zajt csaptak. Nem is baj, a nyest elköltözött miattuk a padomról.
Egy nap megint sok ember jött, sok vizet hoztak a kútról, sokat maszatoltak a kertben.
Építettek, mellém, hozzám. Nagyobb lettem. Na nem sokkal. Lett még egy szobám, így mondják. Lett nagyobb tetőm is.
Ez már jobb tető volt, nem jött át rajta annyi eső.
Aztán valami történt, nem értettem mi. Sok volt a kiabálás kint, a mennydörgés és csattogás. Szegek álltak a falamba, betörtek az ablakaim. A tető is megsinylette.
Sokáig csend volt, nem történt semmi.
Új emberek jöttek. Nem tudom, mi történt Jánosommal és a másikkal, meg a kicsikkel.
Ezek furcsán beszéltek, nem vigyáztak rám, bántottak. Össze-vissza dobáltak mindent, kitörték az ablakaim. A kertből elvittek mindent. Az egyik tüzet rakott a tornácomon, de pont jött az eső és megmentett.
Megint csönd volt sokáig. Fáztam, ázott a tetőm, bejöttek megint a patkányok és fészket raktak. Aranyosak voltak a maguk módján. Nem voltak sokkal rosszabbak, mint az emberek, csak állandóan lyukakat rágtak mindenhova.
Aztán egy nap jött egy új ember, többedmagával.
Ők is vigyáztak rám, adtak új szobákat, szép nagy tetőt.
Ők sokan voltak, egyre többen. Sosem unatkoztam. A kisebbek mindig rajzoltak valamit a falaimra, kergetőztek, dobogtak a padlómon, tapsoltak a szobáimban, énekeltek a tornácomon.
Nőttek a kicsit, a nagyok meg zsugorodtak – furcsák ezek az emberek.
Egy nap nagy munka kezdődött, bántották a falaim, sok téglám odaveszett. Hoztak be csöveket, lett bent víz meg miegymás.
Egyre több időt töltöttek nálam, majd egyszer csak már nem. Az öreg embereim elmentek, majd nem jöttek vissza. A kicsi embereim nagyok lettek és ők vigyáztak rám tovább. Én pedig rájuk.
Szépen lassan lett minden új; ablak, ajtó, lett áram – ami viccesen bizserget, ahogy kúszott a falaimban, amíg egyszer jött egy másik ember, aki miatt nem bizsergett tovább. Szép nagy tetőm volt, új szobák, szép új szín. Lettek meleg csövek a falaimban, így már sehol nem fáztam, akkor se, ha nagyon hideg volt odakint és hó nyomta a tetőm.
Senki nem emlékezett már, hogy mikor születtem, szép lettem, mint a többi az utcában.
Lassan elmentek az embereim, végül egy maradt. Nem sokáig.
Jött 3 új ember és ők velem maradtak. A legkisebb tele élettel, sokat énekel nekem is. A nagyok sokat mesélnek neki, amit én is hallgatok. Az egyik nagy emberem állandóan velem van, ritkán megy el. Legalább nem vagyok magányos sose. Furcsa új dolgokat mesélnek, javítanak engem, szépítenek.
Itt vannak most velem, kapok majd valamit a tetőre, ki érti ezt. Nem is fontos.
Az a fontos, hogy ők vigyáznak rám és én vigyázok rájuk.
Author: Schnörch Dániel
Schnörch Dániel vagyok, Budapesten születtem 1984-ben, ahol a mai napig élek, immár feleségemmel és kisfiammal. Egy multinacionális cégnél dolgozom ügyfélelégedettség területen. Szeretek kertészkedni, amióta lehetéségem van rá. Nyáron szeretek motorozni, pár napos belföldi túrákat csinálni. Szoktam barkácsolni és imádok főzni – egyszóval alkotni. Minden új technológia lenyűgöz, szeretem a különleges megoldásokat, egyedi dolgokat.
