Kisfiú az utcán – Zombor, 1976. május

Kisfiú

Az utcán.

Játszik

Eső után.

 

Sárbabákat

Formál,

Mi háborúkat

Megáll.

 

Fakardos

Katonát,

Levélcsákós

Huszárt.

 

Kisfiú

Az utcán.

Játszik

Eső után.

 

Papírhajót

Úsztat,

Új földeket

Kutat.

 

Boldog ország

Lakói közt

Boldogan

Felfödözött.

 

Kisfiú

Az utcán.

Játszik

Eső után.

Arcson Rafael
Author: Arcson Rafael

Kedves olvasó! Már régóta írok, úgy negyven-pár éve. Én is, mint oly sokan, kamaszkoromban kezdtem az írás művelését. Természetesen akkoriban, mint minden kamasznál, elsősorban a versek (főleg szerelmes versek) álltak előtérben. Írtam azonban novellákat is, sokfelé ágazó tematikával, hiszen magam is lelkes olvasó voltam, mégpedig „mindenevő”. Később a színészet felé fordult a pályám, s így különféle színpadi szövegeket is irogattam, eleinte csak a fióknak, később már célzottan színpadra is. Ezek közül több munka színpadra is került. Délvidéki lévén (Vajdaság a Délvidéknek csak szerbiai része, de ide tartozik még Horvát-Baranya és Szlavónia Horvátországban, valamint a Muraköz Szlovéniában), s annak köszönhetően, hogy kiváló irodalom-tanáraim voltak a gimnáziumban, egyre többet írtam mindkét nyelven, értsd: magyarul és szerbhorvátul. Amióta Jugoszlávia szétesett, írásaim három nyelven születnek meg: magyarul, szerbül és horvátul. Műfajként, legalábbis azt hiszem, mindenbe belekóstoltam, az egy pornográf-irodalmat kivéve. Úgy vélem, hogy ez a „műfaj” nem való irodalmi munkához. Tehát írok mindenfélét, reális, mindennapi dolgokról, lírai hangvételű munkákat, humorosat, színjátékot, tudományos-fantasztikus novellát, stb., stb. Különben, mindenki, aki érdeklődik és beleolvas az írásaimba, amúgy is megtapasztalja. Szeretettel üdvözlök hát mindenkit, aki ide látogat egy kis olvasnivalóért. Szívből kívánok kellemes, felüdítő olvasást.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Hulló csillag

Magam is hulló csillag vagyok, talán itt-ott felragyogok, majd végleg a földre hullok. Néhány vers és próza marad, ezzel vigasztalom magam, de vaj’h lesz-e, mi

Teljes bejegyzés »

Ajándék

Hangos novellaként meghallgatható: Ajándék   A házra csend borult. Fájdalmas csend. Odabent, már nem repkednek a szavak. Zalán a kanapén üldögél, karjait összefonja. Úgy ráncolja

Teljes bejegyzés »

Házimanók

Szervusztok gyerekek! Elmesélek nektek Egy történetet, Ami nem is olyan régen történhetett…   Biztos te is hallottál már a házimanókról…   A kócmanó, aki összetúrja

Teljes bejegyzés »

Intervallum órái

Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem

Teljes bejegyzés »