Post mortem graduale

Post mortem graduale

 

Viderunt omnes fines terrae

Salutare dei nostri,

Notum fecit Dominus „salutare” suum;

Revalavit iustitiam suam…

 

De én rég elhagytam Istent,

Hiába kerestem, kértem,

Imádtam, áldoztam, féltem.

Megadtam volna ért mindent,

 

Hogy csak egy imámat hallja,

Egy kis csodát tegyen értem,

Nem sokra, ennyire kértem,

Mentsen meg, mint mást a bajban!

 

De hazug volt, nem tűrtem tovább,

S a könyörgést meguntam,

Hisz már gyerekként jól tudtam,

Hogy menekülni nincs hová.

 

Kínzóim köröttem esznek,

Jót, szeretetet mondanak,

Állruhát, maszkot hordanak,

Megszidnak, ölelnek, vernek…

 

Csak magam voltam, bezárva,

Mint elveszett, árva gyermek,

Teltek nyarak, fagyos telek.

Vártam forrázva, megázva,

 

Szerettem, utáltam, féltem,

Ragaszkodtam, ahogy tudtam,

Megfulladtam szoros gúzsban,

Így lassan magamhoz tértem.

 

Dühöm tüze vadul égett,

Igazságért kiáltottam,

Minden bűnöst kiátkoztam,

Mégsem vetett ennek véget.

 

Köröttem a sok üres test,

Nevet rám, átkarol, csacsog!

Fogam bősz undortól vacog,

Lám, játszani egyik sem rest!

 

Élő, hús-vér porhüvelyük,

Üres, halott ruha nekem,

Hiába beszélnek velem,

Már nem látom létszellemük…

 

 

Ha Isten meghalt számomra,

Emberek légyként hullanak.

Nem kiáltok, hogy tudjanak,

Fürödjenek bús mámorban,

 

 

Az áruló gyerek láttán,

Ki megváltotta önmagát,

Vigasztalja szíve szavát,

Ki nem teher a Föld hátán.

 

Ítél és megítéltetik,

Csalódott, dühös és fáradt.

Mit elfojtott, most kiárad;

Feltámadni sokba telik.

 

Viderunt omnes fines terrae,

Salutare Dea mea!

Notum feci Ego salutare meum,

Revalavi iustitiam meam…

 

 

Szabó Kira