Heg.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Kis kattogás szerűséget hallok, de nem érzek semmit. Azt tudom, hogy fekszem. Az is egyértelmű számomra, hogy egy kórházi ágyon. De hogy kerültem ide és miért az már homályos. Próbálom a pupillámat jobban kinyitni, de nagyon fáj és a fejem is sajog. Ajaj ez nem jó gondolom magamba. Aztán próbálom felmérni, hogy vajon mi sérülhetett meg. A karom és a kezem is fáj és a lábamba is zsibbadást érzek. Tulajdonképpen az egész testem fáj. Hasogat mindenhol. Aztán ismét elalszom vagy elvesztem az emlékezetemet mert sötét köd száll meg.
Mikor ismét magamhoz térek szomjas vagyok, kiszáradt a szám. Érzem, hogy nedves, kapkodok levegő után. Inni szeretnék. egy nagyon kedves nővér egy szívószálás pohárból megitatt majd ismét elalszom.
Aztán felébredek megint. Este van. Már nem hallom a kattanást és mintha egy kicsit jobban is érezném magam. Pisilnem kell. Az ágyon nincs ágytál így tudom, hogy fel kell állnom ahhoz, hogy wc menjek. Mivel most nem fájnak a lábaim úgy gondolom megpróbálkozom ezzel, de egy hatalmas puffanással leesek az ágyról és ordítok mert fáj csak még mindig nem látom, hol és mi. Sok orvos és nővér jön be a szobába és felsegítenek. Sűrűn elnézés kérek mert közben össze pisiltem magam. A félelemtől és a fájdalomtól is egyszerre.
Kaptam egy kis fájdalomcsillapítót, alszok és mintha nem aludnék. Amolyan élet-halál közötti állapot.
Reggel bejön egy orvos és még pár nővér, megvizsgálnak, nem mondanak semmit. Aztán bejön később a nagy orvos is. Leül velem szembe. Ahogy ül és rám néz tudom baj van.
„Nem is tudom hol kezdjem? Önnek súlyos autóbalesete volt, a kocsija teljesen tönkre ment, csoda, hogy ki tudták egyáltalán húzni onnan. A jármű lángra kapott, azt hittük, hogy nem éli túl. Az intenzív osztályon volt, napokig kómában, lélegeztető gépen”.
Akkor az volt az a kattogás, gondoltam.
Az orvos tovább mondta: „a belső szervei súlyosan sérültek. A mája, lépe, a veséje, de szerencsére gyorsan tudtuk ezt a problémát kezelni. Viszont a keringése és a szíve is sokszor le akart állni, így továbbra is megfigyelés alatt volt. A fején és a kezén is sérüléseket szenvedett, most mindegyikre kötést kapott, ezeket szépen le fogjuk venni.”
Itt nem folytatta tovább. Össze voltam zavarodva. Mi jöhet még? Nincs lábam? Kérem mondjon már valaki valamit!
„A picit viszont nem tudtuk megmenteni, borzasztóan sajnálom”.
Picit? Milyen picit? Hiszen nem várok gyereket? Vagy mégis? Évekig szerettem volna teherbe esni. Két házasságom ment tönkre, 4 lombikbébi program után lemondtam a gyermekről. Meg gyászoltam, eltemettem, utána éltem a boldog szinglik életét. Utazgattam, ismerkedtem, semmi komoly, csak flört. Aztán teherbe estem, ezek szerint.
„A heg szépen be fog gyógyulni” -ennyit mondott még az orvos.
Kiderült, hogy császár metszésem volt, miközben az intenzíven feküdtem.
Semmim nem tört el, teljesen gyógyultam hagytam el a kórházat. A balestből se emlékszem semmire, tejesen kimaradt, a pszichológusom szerint talán jobb is így. Egy dolog emlékeztett rá minden nap, amikor fürdök, az a kis heg a hasam tájékán.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
