Majd jövőre.
Egyed-Husti Boglárka írása
26 éves vagyok, első munkahelyem a Központi Irattár. Azt mondják egy év kell, hogy beilleszkedjen az ember egy új helyre.
27 éves vagyok, meg vannak velem elégedve, szeretem a munkát. Pörgés van, a kollégákkal jól kijövök. Marcsi a szomszéd szobából azt mondja, ha így dolgozom jövőre kitüntetnek.
28 éves vagyok, nem tüntettek ki, de meg vannak elégedve a munkámmal, teszem a dolgom, eljárok ebédelni a kollégákkal, eddig egyedül ettem. Ilona is azt mondta a felettesem titkárnője, hogy jövőre kitüntetnek.
29 éves vagyok. Kicsit már elfáradta, de el vagyok, mindenem megvan mondjuk a fizu lehetne egy kicsikét több, még nincs okom panaszra. Mindenki azt mondja, hogy jövőre kitüntetnek.
30 éves vagyok, elmentek egy csomóan egy nagy létszám leépítés miatt, én nem mentem, mert a felettesem azt mondta, ha maradok jövőre kitüntet.
31 éves vagyok, jöttek a régi kollégák helyek újak, akiket én tanítottam be, nem léptetek előre, sőt sehová sem, az újak kaptak kitüntetést, nem értem én miért nem?
32 éves vagyok, nem bírom tovább, ez már felháborító, hogy még a takarítónő is kitüntetést kapott. Csak én nem. Mit kéne még tennem? Meddig várjak még?
33 éves vagyok, nem bírtam tovább várni, kiderült egy folyósói beszélgetésből, hogy sosem akartak kitüntetni én meg gyorsan teherbe estem.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.