Sírok a fellegekben
Egyed-Husti Boglárka írása
Hangtalan volt, minden előjel nélkül. Semmi sem készített fel erre se engem, se senki mást. Ott volt a szemünk előtt mégsem láttuk, mégsem hallottuk. Mert csendben érkezett. Csak egy piros vörös csík jelent meg. Oda mentünk az ablakhoz és néztünk. Sose láttuk előtte ilyet utána már nem akartuk ilyet látni. Nem tudtuk mi az, de másnap katonák jelentek meg. A félelem pedig kúszott belénk, valami baj van. Szinte suttogva az emberek egymásnak. De nem tudtuk mi. Hazudtak nekünk, nem mondták meg mi az. Honnan is tudhatták volna? Hiszen ők sem tudták. Ők sem láttak ilyet azelőtt.
A gépezet persze működött tovább. Hősök mentek fel a fellegekbe. Ők a nép hősei.
Meghalni mentek oda. Oda fel, ahová senki sem ment fel volna, ha tudták volna, hogy mi vár rájuk ott. Bio robotok voltak. Tették, amit tenni kellett.
Kimentek az este az emberek megnézték és csodálkoztak. A szél keletről fújt. Mintha hó esett volna. Apró pelyhekben szállt rájuk. Gyerekek, asszonyok, férfiak mentek oda ahhoz a hídhoz. Rá három-négy nap múlva mind meghaltak. Halottak hidjának nevezik azóta is azt a helyet.
Ők meg táncoltak, mert nem tudták. Honnan is tudhatták volna?
Hősök mentek le az alagútba, hősök mentek le a bányákba, lyukat fúrtak, 40 fokos meleg volt.
De ők tették a dolgukat. Ástak és ástak.
Aztán a fellegekbe mentek fel.
Még ma is sír az ég.
Rózsaszín ködbe vész, Csernobil örökre velünk marad.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

