Az alábbi, Szent Iván-éji történetem az Irodalmi Rádió blogszerzőinek Árcédulás boldogság című antológiájában jelent meg a 96. Ünnepi Könyvhét alkalmából.
– Nem hiszem el, hogy rávettél erre a hülyeségre! Szerinted mit keres ma itt a városi parkban két ötvenes egyedülálló nő? – kérdezte Bea a barátnőjétől elhaladva egy osztályra való kiskamasz mellett.
– Felnőttek is szép számban érkeztek – válaszolt Gabriella. – A legtöbben sétálgatnak, nézelődnek, vásárolnak, esznek, isznak, néhányan pedig játszanak.
– Még sosem voltam nyári napfordulós programon – jegyezte meg Bea.
– Felesleges idegeskedned, nem vagy veszélyben – állította Gabi, majd tréfálkozva, eltorzított hangon folytatta: – Lesz Szent Iván-éji örömtűz, amiben gyógynövényeket égetnek, meg almát sütnek. Biztosan egészséges maradsz, ha beszívod a füstöt és megeszed a sült almát. De ez még nem minden! Elűzöd magadtól a rosszat, ha részt veszel a tűzugráson.
– Na persze… – kommentálta Bea.
– Lazíts már! – szólt rá Gabi és újból vajákos asszonnyá változott: – Ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet. Csodás lények, koboldok, manók és tündérek jelenhetnek meg. Teljesülhetnek a kívánságok és akár még új szerelmek is szövődhetnek. Ki tudja, talán ma találkozunk életünk párjával… De az sem baj, ha csak jól érezzük magunkat.
– És a borozóból már érkezik is egy kétlábú csodás lény. Úgy integet, mintha ismerne bennünket – suttogta Bea, aki észrevette, hogy egy nagydarab szakállas ember öles léptekkel éppen feléjük tart.
– Lelépünk – közölte Gabi, de már késő volt.
– Kézcsókom a szép hölgyeknek! – köszönt a férfi finomkodva, majd bemutatkozott: – Sanya vagyok és önökben kit tisztelhetek?
– Nem hiszek a szememnek! Csak nem te vagy a Szabó Sanyika? – kérdezte Gabi. Sanya döbbenten állt, mint akit rajtakaptak valami gyerekes csínyen. Képtelen volt megszólalni. Gabi jókedvre derült a szituációtól és kuncogva folytatta: – Megváltoztál… Hová tűnt a pápaszemes nyápic langaléta? Hol van a jól fésült, eminens kisfiú, aki valaha az osztálytársam volt?
– Ne is folytasd! – tért magához Sanya. – Rájöttem… Balog Gabriellához van szerencsém. Te bezzeg semmit sem változtál. Pont olyan vagy, mint középiskolás korunkban.
– Ezt meg te hagyd abba! – válaszolt Gabi, majd bemutatta Sanyát a barátnőjének.
– Töltsük együtt az ünnepet! A borozóban kellemesen elidőzhetnénk. – ajánlotta a férfi. – Este ott ad műsort a Szőlőhegyi Komák Nótakör. Tagja vagyok a kórusnak és a rendezvény szervezőjeként egy másik szerep is vár rám: ma még dolgoznom kell.
– Köszönjük az invitálást, de nem szeretnénk gátolni a munkavégzésben – ellenkezett Gabi. Sanya fancsali ábrázatát látva hozzátette: – Talán egy kis időre betérünk oda és meghallgatjuk a dalárdát. Egyébként az iszogatásnál komolyabb programokat terveztünk mára. Megyünk is…
A nők faképnél hagyták ismerősüket és elindultak a termelői sátrak felé. A helyi gasztronómiai különlegességek udvara körül csábító illatkavalkád lengedezett. A barátnők azonnal helyet foglaltak az egyik asztalnál és rendeltek. Megkóstolták a kora délutáni grillező és süteménykészítő verseny fődíjas ételeit. Két pohár finom rozéval oltották a szomjukat. Elégedetten távoztak és folytatták a sétájukat.
Jókedvűen szemlélték az árusok portékáit. Az egyik pultnál népi gyógyászattal foglalkozó nénike álldogált. Külön kérésre bárkinek elmesélte a papírzacskókba csomagolt gyógyfüvekhez kapcsolódó hiedelmeket. Beának és Gabinak az orbáncfüvet ajánlotta megvételre. Azt állította, ha a virágát beleszórják a Szent Iván-éji tűzbe, akkor elűzik a környékről a gonosz erőket, leginkább a boszorkányokat.
– Azta, de jó! – csodálkozott Gabi. – Kérek két csomaggal.
– Csak nehogy magatoknak árts vele! – hallatszott a nők háta mögül az ismerős hang. Beáék szinte egyszerre fordultak meg.
– Nem lehet igaz! Sanyika… Te mit keresel itt?! – csattant fel Gabi.
– Erre hozott az utam… Nem szándékoztam megzavarni a komoly programotokat. Csak szólok, hogy a meghívásom továbbra is áll – közölte Sanya. Sarkon fordult, tett néhány lépést, majd Columbo-módra visszaszólt: – Még találkozunk!
– Ez most fenyegetés volt? – kérdezte Bea a bartánője felé suttogva. – Nem adja fel. Igaz? Tolakodó uraságot valahogy le kellene állítani, hacsak te nem…
– Nem szeretném még jobban megismerni – fejezte be a mondatot Gabi és azonnal témát váltott: – Itt fonják a kislányokon látott gyönyörű virágkoszorúkat! Kötözzünk egyet mi is!
Bea mosolyogva bólintott. A növénykoszorút egy tini segítségével készítették el. Vidámak voltak, nem érdekelte őket a tizenéves lány meglehetősen kioktató stílusa sem. Végül feltették fejükre az alkotásukat és a virágok adta szépségük teljes tudatában vonultak el a kamasztól.
– Jézusom! Hogy nézek ki?! A körfüzérem olyan, akár egy szétdúlt madárfészek, ráadásul a virág is kevés benne – döbbent meg Gabi, amikor belenézett a piperetükrébe. Beára tekintett és megjegyezte: – De a tied sem különb! Ezek ugyan nem fogják távol tartani tőlünk a rosszat sem viseletként, sem pedig a bejárati ajtóra akasztva. Szerencsére vannak még egyéb védelmi lehetőségeink is… Laza mozdulattal lekapták a hajéküket és a legközelebbi kukába dobták. Ezután kevés sikerrel megigazgatták a frizurájukat, majd enyhén kócosan tovább lépkedtek.
A színpad felől hallatszó népzene sok érdeklődőt vonzott a nézőtérre. A barátnők is odasiettek. A Porcsinkák Gyermektáncegyüttes tagjai szerepeltek. A kicsik nagyon ügyesek voltak, ám az előadás káoszba fulladt. Valahogy összekeveredtek a sorok és az apróságok riadtan, összevissza szaladgálva keresték a helyüket. Ekkor az egyik apuka felugrott a világot jelentő deszkákra és elkezdett rendet tenni. Egy másik követte, majd összevitatkoztak valamin, végül ökölre mentek. A zenekar abbahagyta a muzsikálást, a gyerekek riadtan futottak le a színpadról, a nézők pedig elkezdtek szurkolni a verekedőknek.
– Nem tudtam, hogy pankráció is lesz – jegyezte meg tettetett naivsággal Gabi. Ekkor észrevette Sanyát, aki hivatalos személyként megpróbálta szétválasztani a bunyózókat. A látvány hatására azonnal túlvisított a hangzavaron: – Hajrá Sanya!
Az embereknek tetszett a spontán megnyilvánulás. Átvették a szöveget és egyszerre kezdték skandálni: ’Hajrá Sanya! Hajrá Sanya! Hajrá Sanya!’ A férfi gyorsan elkülönítette a küzdő feleket és a biztonsági őrök érkezéséig sikeresen távol tartotta őket egymástól. Miután elvezették a rendbontókat, a tömeg óriási tapssal jutalmazta a nap hősét. Sanya meghajlással köszönte meg az elismerést. Kikacsintott a nézőtéren álló Gabira, majd távozott a színpadról.
– Szerintem ezután már nem történhet semmi érdekes – összegezte az eseményt Bea.
– Dehogynem! Most kezdődik az örömtűz. Siessünk! – nógatta társát Gabi. – Szeretném látni, miként győzedelmeskedik a fény a sötétség felett.
Amikor a nők megérkeztek, már lángra lobbant a máglya. Beáék a délután vásárolt orbáncfű virágaival áldoztak, míg mások különféle illatos füveket és gyógynövényeket hajigáltak a tűzbe. Erős és rossz illatú füst szállt a jelenlévőkre. Bea fintorogva szaglászott maga körül.
– Ez a bűz biztosan elűzi az ártó szellemeket, de abban nem hiszek, hogy megtisztulunk általa. Hamarosan rólunk is ilyen szag fog áradni – zsémbelt Bea. Gabi nem reagált a megjegyzésre. Ő a tekintetével pásztázta a tűz körül állókat, keresett valakit…
A barátnők hamarosan csatlakoztak a máglya körül járt körtánchoz, majd egy kisebb társasággal magyar népdalokat énekeltek. Később részt vettek az almasütésben is.
– Kezdődik a tűzugrás! – szólt Gabi és beállt a sorba Bea mellé, majd hozzátette: – Jó sokan szeretnének átpattanni a lángokon, hogy megújulva folytathassák az életüket.
– Azt hallottam, párban kell ugrani… – akadékoskodott Bea.
– Ne is mondd tovább! – szakította félbe Gabi. – Semmi gond. A szerelmesek az erős, hosszú és boldog kapcsolatért szökellnek együtt. A szinglik pedig a negatív energiák eltüntetéséért.
– Hallom, szükség van rám. Kivel kell együtt ugrani? – kérdezte tőlük egy ismerős férfihang.
– Valamit félreértettél, Sanya – vágta rá Gabi.
Bea sorra került. Nekifutásból gond nélkül átrepült az alacsony lángok felett. A földre érkezéskor azonban kitörött a szandáljának sarka. A következő ugró Gabi volt. Elrugaszkodott és szinte ugyanabban a pillanatban Sanya is nekiiramodott. Külön indultak, de majdnem egyszerre érkeztek a túloldalra. Ott Gabi megcsúszott és mielőtt ugrótársa elkaphatta volna, beleült a parázsba. Sanya gáláns lovagként azonnal felsegítette, ám a szoknya addigra már tüzet fogott. A férfi felkapta a legközelebbi tűzoltóvödröt és körülbelül tizenöt liter jéghideg vizet zúdított a lángoló ruhadarabra.
– Most mit kellene mondanom? – kérdezte felháborodással vegyes sírva nevetős hangon Gabi.
– Azt, hogy köszönöm – válaszolt Sanya, majd felajánlotta: – Szerzek neked száraz holmit.
– Köszönöm, de nem fogadom el. Meleg van, nem fázom meg a vizes ruhában. És amúgy is ideje indulni – jelentette ki Gabi. Beára nézett, aki bólogatással helyeselt. Ezután Sanya felé fordult: – A kórusod műsorát majd máskor hallgatjuk meg… Örülök, hogy találkoztunk. Szia!
– Várjatok! Tényleg maradhatnátok még! Hamarosan kezdődik a tűzönjárás, utána pedig indul a holdfényséta – szólt a férfi, de látta, hogy a barátnők hajthatatlanok. Bizonytalanul folytatta: – Gabi! Elkérhetném a számodat? Tájékoztatnálak a nótakör fellépéseiről vagy esetleg…
– Rendben. Miért ne? – válaszolta rövid gondolkodás után a nő és elbűvölően Sanyára mosolygott. – …vagy esetleg egy találkozást is megbeszélhetnénk.
Mindketten elmentették a másik hívószámát. Jó éjszakát kívántak és elindultak. Néhány lépés múlva Gabi megállt és visszanézett. Egy termetes magányos férfit látott, aki őt nézte. Másodpercekre összefonódott a tekintetük, némán búcsút intettek egymásnak, majd mindketten mentek tovább a maguk útján. Egyik a borozó irányába, másik a közeli lakótelep felé.
– Mégsem volt hülyeség idejönni. Jól éreztem magam. Te is gazdagabb lettél néhány élménnyel és talán egy társat is kaptál – törte meg a csendet Bea. Gabi nem szólt. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy meg sem hallotta a barátnője hangját.
Szent Iván éjszakáján két fura nő igyekezett a városi park melletti panelsorhoz. Az alacsonyabb erősen bicegett, a magasabb ruhájából víz csepegett. Hajuk zilált volt és olyan szag lengett körülöttük, mintha a környéken jól ismert Ködös Miska gyógyító és igazmondó sámán füstölő sátrában töltötték volna az egész napot. Pedig csak egy átlagos nyári napfordulós ünnepen jártak…
Author: P. Tatár Judit
Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.