Az élet lesúlyt,
s az ember földre hull.
Korbáccsal nevel,
ki hőn szeret.
Ismer testeden
miden heget,
s biztos kézzel talál
az újnak jó helyet.
Sebeid nyalogatásától
véres vámpír szájjal
te magad vagy a gonosz,
miközben a lángot
lassan hamu fedi.
Bent, a fejben
zakatol egy idegen:
akkor ördög leszek,
ha úgyis ördögként kezeltek.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Advent éjjelén lélekgyertyát gyújtok, Lábam nyomába hódarát fúj a szél. Jégcsipkés csúcsokra vágytam egykor rég, De poros völgyzugba taszított a sors. Szögre akasztanám a vándorbotot,
Becsapódott az árnyék, és darabokra hullott, az idő tengelyét nem billentette ki, de ez csak egy kicsin múlott. Talán mert este volt, ilyenkor kevesen
Lenéznek ránk a csillagok, a nem kicsik, a nem nagyok, a fényesek, a haloványok, a most születtek, a pulzálók, a ragyogók, a pislogók, a sok
Tűz szekerével az éji világot riasztod fel álmaiból. Elszabadulnak a vad ordítások, árnyak suhannak hangtalanul. Vicsorgás tépi a rejtőző álcát, kiderül minden hamarosan Kuvik
Ködhullámok tengerében, hajóorrok csillámlanak, szétválasztják a sűrűjét, hogy újra besüssön a nap. Author: Sáfrány János Kaposváron születtem, 5 éves koromig ott is éltem, majd
Megint rajtad jár az eszem. Éjjel verdes a szívem, Nappal meg alig eszem. Nem lakok jól csokival. Még mindig bennem élsz. Éjjel benned verdesek,
Egy válasz
„te magad vagy a gonosz,
miközben a lángot
lassan hamu fedi.”
Nem számít miként kezelnek, magunkban kell hinnünk és ez hitünk lassan kisugárzik másokr is.
Szeretettel: Rita