A Monmartre

A híres-neves Mártírok hegye, nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint itt halt mártírhalált Szent Dénes Párizs egykori püspöke. Lefejezték, de ő az ítélet végrehajtása után felállt, fejét kezébe vette és a végzetes helyet el tudta messzire hagyni fejével a kezében. A 19. Századig egy csöndes, békés kis falunak számított, amikor az első a fővárosra már ráunt festők, és képzőművészek felfedezték az alkotásra számukra kedvező kis települést. Otthagyták a zajos Párizst és itt telepedtek le. Később irodalmárok, bohémek is követék az első kitelepülőket. Hamar divatba jött az új életforma, sikk volt ide kiköltözni. 

Ma Párizs turisták által egyik leglátogatottabb része. A 104 méter magas domb tetején található egy tér: a Place du Tertre. A látogató itt a teret teljes szélességében elfoglaló szabadtéri kiállításnak is beillő, az egymás hegyén-hátán összezsúfolódott kiállító festők vásznaival, festőállványaival találkozhat. A nap szinte minden órájában a turisták nagy tömegekben árasztják el a kis teret. A látogatók a világ minden részéből azért jönnek ide, hogy a kezdeti állapotokat lássák, de ennek már régóta vége szakadt. Ma már turistacsalogató látógató központtá alakult át. A sors fintora, hogy a csendre békére vágyó művészeknek   idővel olyan állapotokkal kellett szembenézniök, mint ami elöl annakidején elmenekültek. Az itt élők azóta már jórészt eltávoztak az élők sorából, aki még él az gyorsan, a szó szoros értelmében “elmenekült innen a turisták áradata elöl.     

Ami az itt kiállított képek minőségét illeti, igen vegyes a helyzet. Általánosságban elmondható, hogy a legnagyobb részük kommersz értéktelen tucatáru, sőt jelentős számú giccs is található közöttük. Érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ha a tér átalakulását követjük az időben. A ma látható összképről bátran mondhatjuk, hogy szemfényvesztéssel van dolgunk. Itt semmi sem igaz, egy látszatvilág az ami itt fogadja az idelátogatót. Akkor nincs valami ellentmondás a minőség és a nagyszámú turista között? Miért látogat ide mégis ennyi ember? A válasz egyszerű: a szemfényvesztés kedvéért? Hogyan? Kérdezhetnénk vissza. Az nem lehet, hogy mindenkit meg lehet téveszteni! Az érvelés helyesnek tűnhet, de mégsem igaz. Ugyanis, itt olyan szemfényvesztésről van szó, ami eltér az általánostól, a megszokottól. Jelen esetben nem az értéktelen festményeket eladni kívánók, szeretnék becsapni a gyanútlan vevőket, nem. Szemfényvesztéssel van dolgunk, de ez a szemfényvesztés más szóval önbecsapás. Az idelátogató egy fejében kész, elképzelt képpel érkezik ide a helyszínre és ebben a képben nem szeretne csalódni. Azt várja, amit elképzelt, holott tudja, hogy a kép a fejében hamis, de itt most nem az számít, hogy mi a valóság és mi a hamis az ál. A lényeg, hogy a látogató álmaiban ne csalódjon. Ezt ismerték fel az itteni kereskedők, és kiszolgálják, alkalmazkodnak a vevők álmához, igényéhez. Szállítják számukra az idillt, a tökéletes nosztalgiát. csalogatót.                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.