Az élet olyan száguldó körhinta,
Melyben állandóan kóvályog fejem,
És a helyemet meg benne nem lelem,
Mint, ki éppen csak rossz helyre született.
A sok „Miért?
” meg szinte folyton ott van.
És nincs, aki megválaszolja őket.
Bár előre törni igyekszem zordan,
De mindig másfelé kutat a szívem.
És csak úgy repül sasszárnyon az idő,
Míg én üres vakvágányra sodródtam.
Bennem a remény alig pislákol még.
Holott korábban szinte úgy lángoltam.
Már nem is tudom, hogy hová vágyódom.
Es hogy ez új napom már merre kel fel.
Csak, hogy hol ronthattam el, rágódom,
Vagy mégis, hová tűnt a szép remény el?
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...