Így teremtve
Finom, ugye? Tudom, kérsz még,
Hogy szíved, tested értem ég.
Mézem ragad, véred zubog,
Picike szád halkan szuszog.
Könyörögve térdelsz elém,
Hajbókolva csúszol felém,
Eszel, iszol, ahogy adok,
Bódító fény, mérged vagyok.
Dühöm éhes, nem a lelkem,
Valamivel el kell telnem!
S nem nyugszom, míg könnyed fakad,
Míg megfojtja ízem szavad!
S amikor már hányni akarsz,
Mézemből még többet facsarsz,
Tömöd magad s tömöm beléd,
Hisz belőlem sosem elég.
Egyél hát, egyél! Add oda!
Nem lehetsz magad már soha.
Félhalottan, kifáradva,
Lépem bőrödből áradva,
Roncs tested rőt véremben áll,
S succubus fogam beléd váj,
Lényed morzsáit feladod,
Imádsz. De egyedül vagyok…
Elesve tekintek mennyre,
Várva csodára, egy jelre!
Sírok. S Isten szól nevetve:
„Gyermek! Így lettél teremtve”…
Szabó Kira
Author: Szabó Kira
Szabó Kira vagyok, 2003-ban születtem. Jelenleg klasszikus zenei és művészetközvetítési felsőoktatási intézményekben tanulok. A zene mellett már kiskorom óta foglalkoztatnak a vallások-hitek, a történelem és az irodalom. Versírással általános iskola alsó tagozatában kezdtem foglalkozni, azóta főleg érzelmekkel, társadalmi vagy spirituális témákkal kapcsolatban alkotok. Ezek mellett történelmi fantasy regények írásába kezdtem.
2 Responses
„Lényed morzsáit feladod,
Imádsz. De egyedül vagyok…”
Nem tudom, hogy jól értelmezem-e gondolataid, de nekem az jutott erről a kiollózott részről az eszembe, hogy nem biztos, hogy azt tudjuk értékelni, aki feladja önmagát. Nem is tudunk vele mit kezdeni, egyszerűen teher. Egyedül vagyunk, maradunk, ha nincs igényes társunk. Minden esetre gondolatokat ébresztettek a soraid, akár jól értelmeztem azokat, akár nem.
Szeretettel: Rita
Nincs olyan, hogy rossz értelmezés. Hozzád így szólt a vers és ez csodálatos.🥰