A szerelem örök lüktetése

A szerelem örök lüktetése

 

A tavaszi napsütésben láttalak meg téged,

miniszoknyád varázsolt egy csodálatos képet,

elragadóan ringattad csípőd, s mindkét térded,

a sors akarata volt, hogy megőrüljek érted.

 

Bronzvörös bőrödön a napból áradó fények,

elbűvölt táncot jártak, mint bájos égi lények,

kecses mozdulataidban sugárzott az élet,

Szent Bálint azt súgta szeresselek, amíg élek.

 

Selymes fekete hajaddal játszott a bolond szél,

csillogott és hullámzott körülötted a kis tér,

erotikus derekadon pulzált egy földi fény,

kértem a szelet fújjon ott, ahol rideg a tél.

 

Hófehér blúzodba rejtetted mindkét szép kebled,

te a valóságban voltál gyönyörű és kedves,

bámultalak, majd egy fa kérgén koppant a fejem,

te édesen kacagtál, s én fent jártam a mennyben.

 

Eléd léptem, hiszen égett bennem az izzó vágy,

testemet fűtötte egy csillapíthatatlan láz,

felkértelek büszkén, hogy legyen miénk az a tánc,

mellyel végtelenbe libbent egy fiú és egy lány.

 

Vörös ajkaid látványakor eljött egy álom,

az egész testemet megbabonázta a mámor,

csodás fegyverét akkor szegezte nekem Ámor,

amikor csókom cuppant a piros szádon.

 

Cupido nyila a szívemen ejtett sebeket,

tomporod játéka csábította el lelkemet,

száraz számban megbénult a válasz és felelet,

szemeidbe néztem és megfogtam két kezedet.

 

Törékeny tested léte maga volt a mennyország,

Istenhez fordultam, ahol várt minket egy oltár,

a szerelem tüzét kedves tündérek ellopták,

az örök idők gyönyörét nekünk ők elhozták.

 

Amíg forog a föld úgy lesz szerelmesek napja,

esküt tett, ezért Valentin a szerelmek papja,

ő a világban mindenkor a szeretet atyja,

hirdetéseiben csendült a szerelem hangja.

 

Gyermekek varázslatos hangjától zsibong a tér,

leányok és fiúk haját lágyan fújja a szél,

itt mindig csodás a tavasz, a nyár, az ősz, s a tél,

a földi szerelem lüktetése örökké él.

 

Cserepka István