Érzik a lankák és mezők,
Várnak rá puszták, erdők.
Avas mocsarak szaga,
Porba fulladt város zaja:
Meddig oh meddig még?!
Várják, hogy jöjjön a szél!
Porral telve szem és száj:
Tisztitó szél, gyere már!
Seperj ki a gazt, szemetet,
Küldj Ég hűvös lehelletet!
Kiállok a teraszra s várok,
Halál ameddig csak ellátok.
De arcom megsimogatja
Hűs szellő lágy fuvallata,
Felhők szaladnak tova,
És előbújik a napocska!
Újra él és lélegzik a táj,
Éneklő lány hangja száll!
Minden rossznak vége,
Mert Nap sütött az égre!
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.
Egy válasz
„Újra él és lélegzik a táj,
Éneklő lány hangja száll!
Minden rossznak vége,
Mert Nap sütött az égre!”
Igen, van, hogy ez a jó, máskor meg az, ha végre esik az eső.
Szeretettel: Rita