Na, nem mintha tudnék és kitartóan művelném az úszást, mint sportot, de azért időnként ellátogatok a Hajós Alfréd Sport uszodába. Hogy miért oda? Hát – háttal nem kezdünk mondatot tanultam még annak idején, de most már nem érdekel – egyrészt nosztalgiából, mivel gimis korom negyedik évfolyamán a téli időszakban oda jártunk testnevelés órán. Akkor ismertem meg és szerettem belé, mely szerelem mind a mai napig megmaradt részemről. Másrészt pedig szeretem a Margitszigetet, a csodás szökőkútjával, a rengeteg árnyat adó gyönyörű fáival, a kiültetett ezerféle növénnyel, virággal és még sorolhatnám, de akkor a bevezető lényegesen hosszabb lenne, mint maga a tárgyalás, ami szintén helytelen.
Akkor máris a lényeg színpadára lépek. Nos, ha úszni nem is nagyon tudok, azért szeretek leülni a feszített víztükrű medence szélére, abba belelógatni a lábam, majd mikor vágyat érzek a kristálytiszta víz iránt, melyben az ablakokon beszűrődő napfény táncol, akkor belecsusszanok. Lazán és könnyedén elkezdek úszni – nem sokat, nehogy megártson a szépségemnek – csak amennyihez kedvem van, majd ráfekszem a vízre és hagyom, hogy ringasson, úgy se ringat már senki alapon, meg, mert jó érzés ez a lebegés. Aztán gondolok egyet – és akkor már a létrán – távozom a medencéből, majd vagy kimegyek napozni, nézelődni, esetleg ott is megmártózom, ha nagyon átforrósodott a testem ebben az őrült melegben, vagy még maradok az épületben szaunázni. Persze, lehetne mondani, hogy nincs elég meleg? Muszáj még szaunázni is? Igen, mert az más. Szaunázás közben megiszom fél liter vizet – már csak azért is jó, mert egyébként nehezen szánom rá magam – majd újra felkeresem a már rég látott medencét, ahol hezitálok, hogy akkor most bemenjek, vagy inkább ki a szabadba, de mindegy is, mert a szaunába ha törik, ha szakad még egyszer visszatérek. A sorrendtől függetlenül előbb-utóbb mindenképpen kimegyek, ha másért nem, akkor egy kis napozásért, de van, hogy nézem a vízilabda meccset, edzést, mikor éppen mi látható.
Már félig lepergett a homokóra, mikor bejött két hímnemű lény. Az egyik jól kigyúrt, a másik átlagos. A kigyúrt megkérdezte, hogy önthet-e vizet a kövekre. Mivel rajtuk és rajtam kívül még egy hölgy volt jelen, aki hozzám hasonlóan nem ellenezte ezt, így ráöntött a cca 35-40 év körüli kigyúrt férfiú. Felszállt a gőz, mely nagyon jó illatot árasztott. Meg is dicsértem, mondván, hogy kellemes. Az úriember ezt követően azt mondta, hogy csak a néni miatt kérdezte meg (mármint, hogy miattam). Nagyon kedves – válaszoltam. Közben lepergett a homok, gondoltam, hogy kimegyek, mikor is a kigyúrt úriember azt mondta, hogy most megy ki, amikor még ilyen jó illat van? Maradjon még legalább tíz percet!
Ilyen invitálásnak nem lehet ellenállni-feleltem, és ezúttal nem a legfelső sorba – ahol a legnagyobb meleg van – hanem a legalsóba ültem le.
-Nehogy rosszul legyen – aggódott a férfiú.
-Nem leszek. Ha rosszul lennék, nem mennék szaunába, még sohasem voltam rosszul.
-Hát, akkor maga nagyon szerencsés.
-Igen, az vagyok.
-De, ha mégis rosszul lesz, akkor nekem kötelességem lélegeztetni.
-Igen – válaszoltam.
-Tudja, hogy szájon át kell?
-Természetesen.
Időközben mások is bejöttek és jót derültek ezen a diskurzuson.
– Maga biztos a Rózsadombon lakik.
– Meglepné, ha nem?
– De, akkor is jó környéken.
– Igen, Solymáron.
– Mondtam, hát ott aztán vannak árak.
– Vannak, de én mindig is ott éltem.
– Nagyon gazdagok lehetnek.
– Mikor én születtem, még nem gazdagok lakták.
– Nem hiszem én azt.
– Nem baj.
– Különben is lakótelepi vagyok és ott nem épp a felső tízezer él.
– Lakótelep is van ott?
– Van.
– Mikor épült?
– Régen.
– De maga még fiatal.
– Ja.
Bocs, de úgy gondolom, hogy letelt a tíz perc és mennék. További jó szaunázást!
Gyorsabban eltelt az idő, mint ha mindenki magába mélyedve számolgatja a perceket, egy kis viccelődéstől, humortól nem lesz baja senkinek sem.
Egyébként is jó hely az Uszoda. Szeretem a lelkes gyermekeket, akik oda járnak edzésre, jó nézni, hogy sportolnak, egészségesek, örömtelik. Bár a Szigeten található a Palatinus strand is, de oda nem járok. Régen, mikor még kicsik voltak az unokák velük elmentem, mert élvezték a csúszdát, a hullámfürdőt, a számtalan medencét, de hogy már ők is felnőttek és családot alapítottak, nincs mit keresnem ott. Más a közönsége, nyári fürdőzök. A félre értések elkerülése végett, nem nézek le senkit, csak jobban érzem magam egy uszodában, mint egy strandon, még akkor is, ha nem mérem a hosszakat.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.
