Emlékképei nélkül tűnt tova a
szemem sarkából kikergetett álom,
így inkább felkeltem, ajtót nyitottam,
s kikönyököltem az erkélykorláton.
Minden mozdulatlan volt és hallgatag.
Szellő nem rezdült, kutyák sem csaholtak,
egy kivétellel nem gyúltak csillagok,
udvara sem volt ma éjjel a holdnak.
Nem ragyogott, csak állt épp velem szemben,
a tintakék tenger kellős közepén,
előtte egyetlen csillag csillogott
a hajnalra váró világ peremén.
Minden más csillag elbújt, jövőt nem írt,
ma éjjelre inkább elvándoroltak,
s távollétükben a hold egyre karcsúbb
sarlócsücskei ölelni hajoltak.
Nem csábító volt, csak kérlelni vágyott,
szüksége volt rá, hogy bírja ígéretét:
míg vissza nem tér újra megtelőben,
legyen, aki megőrzi számára a fényt.
Szemmel felmérni képtelen voltam, de
pályáján mindkettő biztosan haladt,
pedig földi léptékkel mérve köztük
a távolság nem volt több, mint fél arasz.
Csak ketten voltak, és arra gondoltam,
ha jönnek a gondok, kisebbek vagy nagyok,
úgy szokott az lenni idelent is, hogy fény
valahogy mindig csak egy ablakban ragyog…
Csoda volt így is, hogy elmaradt ma éjjel
a csillagfénytől izzó állófogadás.
Hiába mesélném, senki sem hinné,
mert csak én láttam, nem látta senki más.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
3 Responses
„Csoda volt így is, hogy elmaradt ma éjjel
a csillagfénytől izzó állófogadás.
Hiába mesélném, senki sem hinné,
mert csak én láttam, nem látta senki más.”
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdvözlettel:
Angéla
Szívesen.
Szeretettel: Rita