A Búza térről ment hazafelé a napi bevásárlással a karján, miközben elgondolkodott. Már csak az egyik lánya, Klemi és ő laktak a szép két szoba hallos és egy cselédszobás lakásban Miskolc belvárosában. Őt várta haza vacsorával. Egész nap egyedül volt. Etus, a nagyobbik lánya fél éve ment férjhez egy ügyvédhez, akivel Pestre költöztek. A cseléd, aki majd tíz éve szolgált náluk, két hete ment el. Szintén férjhez ment. Adott is neki kis nászajándékot. De új cselédet már nem akart, mivel kettejüket ő is el tudta látni. Mi minden történt az elmúlt néhány évben itt Miskolcon? — morfondírozott. A nagy háború, majd jöttek a csehek, akik szerencsére nem maradtak sokáig. De utána megjelentek a román katonák. Az ő megszállásuk már keserű nyomot hagyott a város életén. Férjét is akkor vesztette el. A hivatalából jött haza, majd tőle szokatlan módon rögtön lefeküdt a nagy közös ágyukra, csak úgy ruhástól. „Nagyon rosszul vagyok, fulladok. Hívjátok a doktort!” — szólt alig hallható hangon. Mire kiért az orvos, már csak a halálát tudta megállapítani. Férje után kapott egy kis nyugdíjat, illetve a lánya orvosirnoki fizetése volt a teljes bevételük. Öt óra körül szokott megérkezni a lánya amióta állásban volt, most azonban késett és szokatlanul vidámnak látszott ahogy belépett az ajtón.
— Képzelje Mama, két új orvost helyeztek hozzánk a rendelőbe. Mindkettő nagyon csinos. Most végeztek az egyetemen.
— Ezért vagy ilyen vidám. És tetszik neked az egyik? Azért jöttél ma később?
— Igen, és azt hiszem, én is tetszem neki. Kicsit sétáltunk. Úgy korom béli lehet. Tán egy-két évvel idősebb.
— És csak most végezte el az egyetemet?
— Igen. Ez nekem is feltűnt. Azt mondta, hogy közben a fronton is volt. No meg egy félévet Grazban végzett, mivel csak később tudta befizetni a tandíjat.
— Ennek vajon mi lehetett az oka? Csak nem kártyázott?
— Jaj Mama! Rögtön ilyesmire gondolsz.
Néhány hónap múlva megvolt a lánykérés, majd az esküvő. Klemi boldog volt, hiszen már nem volt túl fiatal és már attól félt, hogy vénkisasszony marad. Nem tartottak nagy esküvőt. Klemi nagyon örült, hogy Etus nővére is eljött a férjével. Úgy egy év múlva meg is született Klemi első gyermeke, egy gyönyörű kislány. Édesanyja is nagyon örült a gyermek érkezésének, az első unokának. Sokat járt át hozzájuk, hiszen a közelben laktak egy a férj szüleitől kapott kétszobás lakásban. Férje közben új munkahelyet talált magának, méghozzá igen előkelőt. A Vasgyárban lett orvos. Minden nap szekérrel jöttek érte. Nagyon büszkék voltak. Néhány év múlva férje, a családja segítségével vett egy szép kis kertes házat. Cselédet is tudtak fogadni, aki a nehezebb munkákban segített Kleminek. Közben édesanyja meghalt. Így az ő egyetlen rokona csak Pesten élő nővére volt. Kislánya sokat betegeskedett, akin sajnos orvos édesapja sem tudott segíteni.
Nagyon nehéz hónapok köszöntöttek Klemire. Sok esetben céltalanul bolyongott a városban, vásárlás ürügyén. Már azon kezdett el gondolkozni, hogy ismét munkába kellene állnia. De férje lebeszélte erről. Egy orvos feleségének nincs erre szüksége — jelentette ki határozottan. Hamarosan ismét terhes lett. Megszületett Gizella. Majd úgy másfél év múlva Margit. A két kislány új értelmet adott az életének. Édesapjuk is boldog volt. Sokat foglalkozott ő is a gyerekekkel. Bújócskázott, labdázott velük a kertben. Hétvégenként imádtak kirándulni menni. Klemi ilyenkor kis ételcsomagokat készített. A gyerekeknek kisebbet, amelyeket a saját kis hátizsákjukba tettek. Kisvonattal mentek Lillafüredre megcsodálni a néhány éve átadott szállodát. Túrákat tettek a Bükkben. De szerették a jóval közelebbi Avast is, ahol a kilátó építését kísérték figyelemmel. Nyáron néha ellátogattak egy-egy kollega meghívására valamelyik avasi borpincébe. Nyaralni pedig Sajópetribe jártak, férje ottani rokonaihoz. A család sokszor az egész nyarat ott töltötte.
A lányok iskolába mentek. Mindketten jól tanultak, de a tanító néni mégsem volt velük elégedett, ahogy azt Kleminek sokszor jelezte is, mikor a tanítás végén a gyerekeit várva találkoztak. Abból élnek, amit az órán hallottak — mondta a tanítónő nem egyszer az iskola kapuja előtt. — Pedig sokkal többre lennének képesek, ha otthon is tanulnának!
Különösen a számtan ment nagyon jól a lányoknak. Apjuk meg is jegyezte, hogy jó könyvelő lehet majd belőlük.
Klemi életének legboldogabb időszakát élte. Nővérének írt leveleiben áradozott lányairól, hogy milyen aranyosak, mennyire fejlődnek, férje milyen hírnevet vívott ki magának a betegei között. Azonban a tragédia sajnos nem sokat váratott magára. Férje nagyon lelkiismeretes orvos volt. Cukorbetegsége ellenére még akkor is járt a betegeihez, amikor erősen megfázott. Holott tudta, hogy ez számára veszélyes betegség. Egyik nap már nem is tudott felkelni, majd pár napra rá meghalt. Klemi hirtelen ottmaradt egyedül a két kislánnyal. Férje rokonai pedig nem voltak segítőkészek.
Klemi nagyon el volt keseredve. Szinte rémálmai voltak. Annyira nem számított férje halálára. Álmában apját, anyját, sőt elhunyt kislányát is többször látta a ravatalon. És most a férje. Hogyan fog élni tovább? Hiszen annyira szerette a férjét. Olyan jó ember volt. Ő volt az egyetlen szerelme. Miből fogja eltartani a gyerekeket? Tudta, hogy össze kell szednie magát a gyerekei miatt. Azonnal táviratozott nővérének, aki férjével együtt pár napon belül leutazott hozzá Miskolcra. Együtt intézték a temetést. Nem sokkal a temetés után ki kellett költözniük a szép kertes házból és mindössze Miskolc főutcájához közel egy szoba konyhás lakást kaptak. Férje rokonsága ragaszkodott a ház eladásához. Klemit csak annyi illette meg, amennyivel az édesanyja lakásának eladásából ő beszállt a ház megvételébe. Hiába mondta az ügyvéd sógor, hogy az egy két szoba hallos lakás volt. Válaszként a férj rokonsága a 32-es gazdasági világválságra hivatkozva hangoztatta, hogy 38-ban abból még erre a kis lakásra is alig futja. Végül Klemi számára sikerült elintézni egy szerény összegű kegydíjat. Férje előtakarékoskodott, aminek feltétele az volt, hogy legalább tíz évig kell fizetni és csak utána járt volna. De férje halála miatt mindössze kilenc és fél évet tudott így fizetni. A hivatal méltányosságot gyakorolt Klemivel. Továbbá munkalehetőségként megkapták egy trafik üzemeltetési jogát.
Hirtelen nagyon megváltozott az életük. A lányok délelőtt iskolában voltak. Klemi a trafikban dolgozott. Majd délután már a lányok is besegítettek, hogy Klemi tudjon a háztartással foglalkozni, bevásárolni, vacsorát főzni. Ugyan még kicsik voltak a lányok, de egyik vevő sem mert volna lopni, vagy bármilyen formában erőszakoskodni velük.
Mivel mindkét lány megismerkedett valamennyire a kereskedelem rejtelmeivel, ilyen típusú iskolában tanultak tovább. Persze ott sem voltak túl szorgalmasak. De azért egyikük sem bukott meg soha. Margit egyik évben hadilábon állt a magyarral, mivel egyszerűen nem volt hajlandó szóban felelni. Ennek is megvolt azonban az oka, ahogy később elmesélte lányának. Ugyanis a tanárnőnek volt egy különleges szokása, melynek ő nem volt hajlandó alávetni magát. Méghozzá az, hogy az éppen aktuális felelőt erősen kifigurázta. Ezért ő, amikor kihívta a tábla elé, egész egyszerűen nem volt hajlandó megszólalni. Belőlem nem fog senki sem bolondot csinálni — mesélte már felnőttként. Az írásbeli dolgozatai szerencsére jól sikerültek.
Margit utolsó tanéve, az 1944-45-ös, nagyon rövid volt. Miskolc komoly bombázásnak volt kitéve a szövetséges hatalmak jóvoltából. Klemi rettenetesen izgult lányai miatt, akik mindig a légiriadó előtti utolsó percekben értek haza. Gizi az előző évben már leérettségizett, Margit érettségije volt soron, melyre már a szovjetek bevonulása után került sor. Szokásához híven nem tanulta halálra magát, de azért átnézte a tananyagot. Tíz tantárgyból érettségizett és mindenki meglepetésére jelesen. Nem volt szorgalmas, főleg nem magolós, de jól látta a lényeget, tudott és hajlandó volt gondolkodni. Ez nagyon tetszett a vizsgabizottságnak. És ez egész további életére jellemző volt.
Klemi részben megnyugodott, hiszen mindkét lánya leérettségizett, ami abban a korban nagy dolog volt. Ugyanakkor féltette is őket. Végül mindketten ugyan nehezen, de találtak állást. Gizi a Miskolchoz közeli téglagyárban lett könyvelő. Margit először egy maszek kisiparosnál, majd, amikor azt államosították, akkor a város nyomdájában kezdett dolgozni, mint könyvelő. Mindkét lány munkájával nagyon elégedettek voltak. Néhány év múlva, Margit fiatal kora dacára, főkönyvelő lett. Ugyanis főnöke, egy idős férfi, inkább nyugdíjazását kérte, minthogy beletanuljon az államosítást követő új rendszerbe. Margit viszont rendkívül gyorsan megtanulta a szükséges ismereteket, így őt nevezték ki.
A lányok élete persze nem csak munkából állt. Mindketten társaságokba jártak, örültek az életnek. Gizi hamarosan többet volt udvarlójánál, mint otthon. Gyakorlatilag hozzá költözött. Margit viszont a nyomda vezetőjével, Jánossal jött össze. A gond csak az volt, hogy nős volt, akinek éppen kislánya született. Ezért felesége nem is tudott eljárni az akkoriban szokásos rendezvényekre, táncmulattságokra, üzemi kirándulásokra. A főnöknek viszont szinte kötelező volt ezeken részt vennie. Így hamar egymásra találtak.
Kleminek egyik lányának a kapcsolata sem volt ínyére. Gizi szinte azért sem járt már haza, mert nem volt kedve anyja szemrehányásait hallgatni. Ténylegesen nem volt világos számára, hogy mi is a problémája az udvarlójával. Klemi hiába magyarázta, hogy szerinte mi a házasság, stb. Margit udvarlóját pedig egész egyszerűen utálta, mivel, hogy mert kikezdeni nős ember létére a lányával. Ebből még baj lesz — mondogatta gyakran. És ebben igaza is lett, mivel a kapcsolatra, amelyről az egész üzem tudott, felfigyelt a helyi pártszervezet vezetősége is, majd elmarasztalták őket. Állásuk elvesztésével fenyegetőztek.
Margit okos nő volt és vonatra szállt, feljött Budapestre ahhoz az emberhez, aki őt korábban főkönyvelőnek kinevezte. És milyen jól tette. Azonnal felhelyezték egy fővárosi nyomdába főkönyvelőnek, mivel ott éppen üresedés volt. De mi legyen Anyukával? — tette fel magában a kérdést. Klemi már idős volt. Erre hivatkozva felmondták a trafikot. A miskolci lakást pedig elcserélték egy pestire. Pontosabban egy a külvárosban található kertes családi házban található kis lakrészre. Hamarosan János is követte és Pesten vett ki albérletet.
Gizit teljesen felháborították a fejlemények. Igaz, hogy nem törődött az anyjával, hetekig nem is látogatta, hónapok óta nem is aludt otthon, de azért a kis szobakonyhás lakást ő is magának érezte.
— Margit! Mégis, hogy gondoltad, hogy csak úgy elcseréled a lakást? — kiabált Gizi, amikor Margit már kész helyzet elé állította és kérte, hogy vigye el azt, ami a lakásból neki kell.
— Gizi! Te gyakorlatilag már nem is laktál itt nálunk. Anyukával nem is törődtél — válaszolt Margit.
— De ez nem jogosít fel arra, hogy kisajátítsd! És mi lesz a trafikkal?
— Látod ezt sem tudod. Két hete jártak anyukánál a városi tanács emberei és kérdezték tőle, hogy mik a szándékai. És ő elmondta, hogy már nagyon nehezen tudja üzemeltetni. Egyedül én segítettem neki. Te sehol sem voltál.
— Jó, de most mi lesz vele?
— Anyuka végül lemondott róla. Fog kapni egy kevés nyugdíjat. És Pestre költözik velem. Itt nem maradhat egyedül. Ezért írta alá a papírokat a lakáscseréről. Hiszen a lakás az övé volt.
— Hát ezt jól kifundáltad — válaszolta Gizi, aki még évtizedek múlva is felemlegette ezt Margitnak.
Klemi Pesten elég nehezen szokta meg az új életet. Bár a kis kertnek örült. Napközben örömmel dolgozgatott benne. Szép virágokat ültetett, gyomlált, elment a közeli boltba bevásárolni, beszélgetett a többi lakóval. Este megjött Margit, sokszor az udvarlójával, aki nem egyszer kislányát is magával hozta. Nagy nehezen kimondták a válását és felváltva nála és volt feleségénél lakott a gyerek. Az udvarlót azonban nem szerette. Mindig furcsán méregette. Még hogy Margit egy elvált emberhez menjen feleségül? — morfondírozott mindig. Majd egyik nap Margit arra ment haza, hogy anyja nagyon rosszul van. Azonnal rohant mentőért telefonálni, mely hamarosan meg is érkezett. Agyvérzést állapítottak meg nála és rögtön kórházba vitték.
Margit naponta látogatta anyját. Mindig bevitte neki, amit éppen kért, beszélt az orvosokkal, ápolókkal. Amikor két hét után kiengedték, közölték vele, hogy nem lehet egyedül hagyni, állandó ápolást igényel. Most mi legyen? — tette fel kétségbeesetten magában a kérdést. Én napi nyolc órát dolgozom, főkönyvelőként. Ezt az állást nem hagyhatom ott. És persze miből is élnék? Gizi biztosan nem finanszírozná nekem. Ő még csak fel sem jött, hogy meglátogassa anyukát.
Végül Etus maradt, Klemi ápolását nővére vállalta magára. Az ő férje két éve meghalt, két lánya már elköltözött, el tudta náluk helyezni. Napközben ő gondoskodott a húgáról, az éjszaka pedig Margit, aki szintén oda költözött. Margit rettenetesen kimerült lett, le is fogyott, holott amúgy sem volt éppen kövér. Nagyon kimerítette a napi felelősségteljes munka, majd utána az éjszakázás. Szinte óránként fel kellett kelnie valamiért. Úgy fél évig ment ez így. Ekkor Klemi ismét agyvérzést kapott és kórházba került. Az éppen ügyeletes nővér nagyon rendes volt Margittal. Amikor látta, hogy Klemi számára közelgett a vég, telefonált Margitnak, aki amilyen gyorsan csak képes volt, sietett a kórházba. Úgy tudott anyjától elbúcsúzni, hogy fogta a kezét.
A temetés néhány nap múlva volt. Gizi is eljött. Az anyjuk elvesztése, valamint a közös gyász hatására a két testvér végre kibékült.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/