A Föllázadt Ábécé (mese)

A Föllázadt Ábécé

 

Mindenki tudja, hogy milyen fontos dolog az ábécé. Nélküle nem tudnánk írni, így én sem tudnám leírni ezt a mesémet.

Történt egyszer, hogy egy ötéves kislány, nevezzük Millie-nek, lefekvés előtt mégegyszer kinyitotta a tankönyvét, hogy gyakorolhassa az ábécét. Meg kellett tanulnia kívülről, ami sok gyakorlást igényelt. Hamarosan azonban egy hatalmasat ásított, így itt volt az ideje lefeküdni. Lekapcsolta a villanyt, és egyenesen az ágyba ment. Hamarosan mély álomba merült. Millie azonban elfelejtette becsukni a tankönyvét. Percekkel később olyasmi történt, amit csak a legmerészebb álmainkban tudnánk elképzelni. Az ábécé betűi megmozdultak és megelevenedtek. Először csak némán mocorogni kezdtek.

-Jaj de nagyon elgémberedtem! -Mondta kissé rekedtes hangon az A betű.

Ahogy ezt kimondta, a többi betű is hozzátette:

-Én is…én is…én is…

Szinte hallani lehetett, ahogy megroppannak a betűcskék kicsi merev tagjai. Néhányan össze is koccantak, hiszen nem volt sok hely a betűk között.

-Mit gondoltok betű társaim, – folytatta az A betű – melyikünket használják leggyakrabban az emberek? Elgondolkoztatok már ezen?

A betűk egymásra néztek, de egyiküknek sem volt elképzelése a dologról.

-Azt  már látom, – tette hozzá az A betű – hogy sok önbizalmatok nincs. Én, az A betű, viszont bátran kijelenthetem, hogy engem illet meg ez a dicsőség. Alig van olyan szó, amiben ne lennék benne, és nem véletlen, hogy  maga az ábécé is velem kezdődik. – Jelentette ki magabisztosan az A betű.

-Nem biztos, hogy a gyakoriság tesz fontossá. – Szólalt meg az M betű, Nézzétek meg, mivel kezdődik a legfontosabb szó a világon. Az pedig a “Mama” szó, és engem ért az a megtiszteltetés, hogy az első betű legyek benne.

-Nem vonom kétségbe azt amit mondassz M betű, de engem, az A  betűt legalább olyan megtiszteltetés illet mint téged, hiszen az  “Apa” szóban én állok elől, ami ugyebár legalább olyan fontos, mint a mama szó.

-Én tudok egy másik fontos szót is -rikkantott közbe az SZ betű -. Szeretet nélkül nem lehet élni, mindenki a szeretetet keresi egész életében. Márpedig azt ti is tudjátok, hogy a szeretet szó velem kezdődik.

Egyre izgatottabbak lettek a betű., Mindeggyik kereste azokat a fontos szavakat, amiben ők a kezdőbetűk, Már egymást lökdösni kezdték, amikor az X betű előállt:

-Ne vitatkozzunk azon, hogy ki a legfontosabb és ki kevésbé! Ha csak egyikünk is hiányzik az ábécéből, már bizonyos szavak nem léteznének. Mindannyiunkra szükség van!

-Ezt csak azért mondod, – rikkantott föl az E betű,mert X-el alig néhány szó kezdődik.

-Az igaz, hogy kevés szót indítok, de sok szóban benne vagyok, és azok nem léteznének nélkülem. – Tette hozzá határozottan az X betű.

-Ez igaz. Nagyon bölcsen mondtad X betű!  Testvérek vagyunk, tisztelni kell egymást, mindegyikünkre egyformán szükség van. – tette hozzá a B betű.

-Akkor beszéljünk arról, – állt elő új ötletével az I betű – hogy ki a legszebb betű közülünk! Azt hiszem én nagyon esélyes vagyok, hiszen senki sincs olyan karcsú mint én. Nézd meg magad, O betű! Annyira elhíztál, hogy el tudnál gurulni. Csak úgy mint te, G betű, vagy te, Q betű. Nektek sem ártana egy kis fogyókúra!

-Valóban kerekded vagyok, – válaszolt az O betű, – de,én több vagyok, mint egy betű. A számok családjában is ott vagyok, mint nulla, sőt egy mértani alakzat is, mégpedig a kör. Ki más mondhat el ennyi mindent magáról?

A betűk újra összenéztek, egymás alakját végigmunstrálva, keresve a szépet magukban és a csúnyaságot másikban.

-Nem hiszem, hogy a szépségversenynek van értelme. -Szólalt meg újra az X betű. Amint mondtam, egyikünk sem fontosabb vagy népszerűbb, és egyikünk sem szebb vagy csúnyább  mint a másik.

-Abból viszont már kezd elegem lenni, – tette hozzá az S betű,- hogy az ábécében évszázadok óta olyan sorrendben vagyunk, amilyenben vagyunk. Unalmas és igazságtalan, hogy nem mi választjuk meg a helyünket. Helyet kéne cserélnünk!

-Fantasztikus ötlet! – Rikkantotta a Z betű – Roppant felháborító, hogy mióta az eszemet tudom, én vagyok az utolsó betű. Legyen az A betű az utolsó ezentúl!

Ebben a pillanatban szinte minden betű egyszerre akart megszólalni, egymás szavába vágva kántálták.

-Én is más helyre vágyom!

-Én is költözni akarok!

-Nem szeretem a szomszédom.

És így tovább…Olyan lendületbe jöttek, hogy még a könyv is megmozdult és az asztal szélére sodródott. Hirtelen azonban mindenki szavába vágott a B betű:

-Elég ebből az értelmetlen vitából! Én, a B betű kijelentem, hogy semmiféle cserébe nem szabad belemenni! Évszázadók óta úgy vagyunk, ahogy vagyunk. Ha te lennél az első, Z betű, már az ábécét nem is lehetne ábécének hívni hanem zábécének, ami bizony nem hangzik jól  Az emberek már tudják, mi jön mi után, Teljesen megzavarnánk ennek a kislánynak, Millie-nek is a fejét, aki épp most tanulta meg az ábécét.

A betűk egymásra néztek, és néma csend támadt. Tekintetük elárulta, hogy tényleg nem lenne jó ötlet a helycsere, elvégre szerették Millie-t. Amiota Millie megkapta ezt az ábécés könyvet, minden nap kinyitotta és gyakorolt. Az összes betű szurkolt neki, hogy mielőbb megtanulja őket. Sokszor magukban meg is mosolyogták, ahogy a száját csücsörítve gyakorolta a betűk kiejtését.

-Ha már azzal kezdtétek, hogy milyen fontos szóban vagytok benne, akkor én, a B betű, kijelentem, hogy az egyik legfontosabb szó, a Béke, és én velem kezdődik, de nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy mit jelent. Vagy talán elfelejtettétek? Békében éltünk eddig évszázadokon keresztül, és így is kell hogy maradjon.

-Valóban nem tehetjük ezt meg sem Millie-vel és senki mással, akinek szüksége van ránk. Teljesen összezavarnánk az embereket. – Jegyezte meg valamelyikőjük,

A zúgolódás, zsörtölődés abbamaradt, és elszégyellték magukat a betűk, amiért önmaguból kikelve föllázadtak. Csöndben visszamászott mindenki a megszokott helyére. Kényelmesen elhelyezkedtek, megigazgatták tagjaikat, és a szomszédjukra mosolyogva tudtára adták egymásnak, most már szent a béke.

Ebben a pillanatban zajt hallottak kívülről. Millie édesanyja közeledett, aki minden este, lefekvés előtt még látni akarta kislányát.

Az ajtó halk nyikorgással kitárult, és az anyuka lábújhegyen beosont a szobába. Megpuszilta kislányát a homlokán, és gondosan betakarta. Kifelé menet meglátta a tankaönyvet az asztalon, ami a nagy dulakodástól az asztal szélére sodródott, Ha a betűk vitája nem marad abba, egész biztposan le is esett volna a földre.

-Ez a könyv ha leesik, bizonyárra fölébresztené Millie-t. Jobb helyen van a táskában. -Jegyezte meg Millie anyukája halkan, aztán óvatosan becsúsztatta a könyvet az iskolatáskába. Aztán mosolyogva, lábújhegyen kiosont a szobából de mielőtt becsukta volna az ajtót, még megjegyezte:

-Milyen büszke vagyok rá, hogy már tudja kívülről az ábécét.

A betűk pedig mozdulni sem tudtak a csukott könyvben. Már eszük ágában sem volt vitatkozi. Arra vártak, hogy Millie újra kinyissa őket, és megelevenedjenek, de már egy mesében, vagy versben, szebbé téve az emberek életét.