Aki csak a vidámat szereti,
annak nincsenek őszinte érzései,
az élet szépsége, avagy fájó gondja,
a szívét neki meg nem érinti soha.
Hiszen a szép is lehet fájó, megrázó,
a lelket is megérintő őszinte szó,
de olykor a bánatot is meg kell élni,
mert a múltat többé nem lehet feledni.
Ha megtanulod, szíved kinek adhatod,
vagy, ha azt soha többé másnak nem adod,
ha te a szívért szívet nem kapsz cserébe,
megérted, többé nem hihetsz a mesébe.
Onnantól nyitott szemmel jársz az utadon,
hogy gyenge lábad többé meg ne botoljon,
a leckét nem a vidám nóta tanítja,
a fájdalom, mely az utat megmutatja.
Az ég újra kék lesz, nem emészt a bánat,
csak végre adj időt magadban a gyásznak!
Szíved tisztítja, pacsirta neked dalol,
mert a lelked mindig igaz volt valahol.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.