Hiú remény

Hintáztál és hitted, hogy az felrepít,
a föld felett lebegve messzire visz.
A hinta megállt, és le kellett szállnod,
föld felett boldogságod nem találod.

A boldogságot csak magadban keresd,
amíg tiszta a szíved, azt megleled.
Szeresd magad, örülj a fényes napnak,
amit csupán csak az élők kaphatnak.

Élsz, míg szíved dobban és vágysz a jóra,
őszinte, igaz, szép, emberi szóra.
Vigyázz, nem minden arany, ami fénylik,
talán akkor sem, ha annak ígérik.

Ám, ha nincs benne a jel, ne higgy benne,
nehogy a fénye, eszedet elvegye!
Csalódás lesz a hiszékenység ára,
hiú remény, köd előtte, utána

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

2
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Rita!
    Most látom, hogy a képen is hintán ülsz. Hintázni jó!
    „Szeresd magad, örülj a fényes napnak,
    amit csupán csak az élők kaphatnak.”
    Szeretettel: Zoé

  2. Kedves Zoé!

    Köszönöm szépen az olvasást. Igen, rólam a lányoméknál készült a hintás fotó, nekem nincs, bár mindig volt hintánk a szülői háznál. A versnél asszociáltam a hintára, melyről azt hiheti az ember, hogy felrepíti, de egyszer meg kell, hogy álljon a hinta, mert az álomvilágban nem leljük meg a boldogságunk.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »