Egyszer volt, hol nem volt… – akár így is kezdhetném e történetet. Ám nem így kezdem, hisz pontosan tudom, hogy mikor és hol történt meg az, mit most elregélek. Egy aprócska, falevelektől zizgő kisvárosban – Tökfalván – esett meg mindez, harminc évvel ezelőtt. Egy csapat gyermek éppen halloweeni cukorkagyűjtésre indult azon a szép, őszi napon. Még világos volt. A szüleik egyetlen kikötéssel engedték el a gyerekeket: sötétedésig hazaérnek. Így minél hamarabb elindultak szokásos cukorkagyűjtő útjukra. Az egyik gyermek még a kutyáját is magával hozta, egy kis séta nem ártott neki sem.
Még szinte el sem hagyta az utcát a csoport, máris elkezdték a házakba való becsengetést. Jól tették, hiszen így annál több édességet tudtak összegyűjteni városszerte!
Már éppen az egyik utolsó házba csengettek volna be, amit az estére terveztek, amikor egy macska végig szaladt az úton, s a kisfiú kutyája egy rántással kihúzta a pórázt gazdája kezéből, és teljes sebességgel szaladni kezdett a macska után, be a hatalmas városi parkba. A gyerekek nem tudtak mit tenni és utána futottak. A Nap lassan lebukott a dombok mögé, s az ég narancsszínbe öltözött, így idejük aligha volt arra, hogy sokáig keressék a házikedvencet. Ám hiába keresték, kutatták: a nyomát sehol sem lelték meg. A parkot, melynek közepén egy öreg tölgyfa állt, ami már mindent látott; többször is bejárták, a kutyust mégsem találták meg. Így nem volt más választásuk, ki kellett menniük és a környező utcákat is át kellett nézniük a jószág után. Ekkor már sötét volt. A Nap helyett a Hold világította be a kisvárost…
Két óra telt el sötétedés után. Mindannyian feladták a keresést, és elindultak haza, amikor egyik pillanatról a másikra, egy bokorban zörejekre lettek figyelmesek. S kifutott onnan a kutya! Az a kutyus, amelyik az egyik fiúé volt! Magától visszatalált kisgazdájához! Nagy volt hát az öröm. Hazatérésüket is boldogsággal fogadták. A szülők, akik olyannyira aggódtak, mind egyként könnyebbültek meg, mikor befutott a cukorkagyűjtő csapat. S természetesen az ígéret sem maradt el: legközelebb visszatérnek sötétedésig! És a kutyára is jobban fognak ügyelni. Mert az ilyen kis hibáiból tanul az ember.
Bár az este hosszúra nyúlt, a szívük örömmel telt meg – és attól kezdve mindig figyeltek egymásra, s a kiskutyára is.
S mikor végre mindnyájan otthon voltak, a kutyus is ott szuszogott az ágy mellett, a gyerekek pedig álmaikban újra végigjárták a halloweeni cukorkagyűjtés utcáit…
Author: Turóczi Levente
A nevem Turóczi Levente. 2007-ben születtem, Diósjenőn élek, jelenleg pedig a Váci Madách Imre Gimnázium magyar-történelem tagozatán tanulok. Sok hobbim van, például a numizmatika, de ami számomra mind közül kiemelkedő, az maga az írás. Ez már kicsi korom óta érdekelt, és ez az érdeklődés nem hagyott alább, csak fokozódott. Már több kiadónál jelent meg írásom, innen pedig remélhetőleg nincs megállás!
