Egy őz a vadász elől sötét barlangba futott.
Nem tudta, hogy a barlangban az oroszlán lakott.
Szólni is csak annyit tudott: azt hittem megmenekültem,
de már látom, hogy cseberből vederbe kerültem.
Medve és az oroszlán közös zsákmányt ejtettek.
A kimúlt gida tetemén csúnyán összevesztek.
Amíg a két buta állat egymást jól elpüfölte,
róka kivárt, s zsákmányukat villámgyorsan elvitte.
Báránybőrbe bújt egy farkas és a nyájt közt elvegyült,
mikor aztán este lett, ő is karámba került.
Kellett vinni húst haza, ezért a pásztor vissza jött.
Azt hitte, hogy bárányt vág le pedig közben farkast ölt.
Mint a hattyú a holló is fehér akart lenni.
Tó partjára járt fürödni, s vizinövényt enni.
Hiába is mosdott, fürdött színe sötét maradt,
egészsége tönkrement és kimúlt pár hét alatt.
Egy tanyáról a farkas elrabolt egy bárányt.
Az oroszlán szembejött és elvette a zsákmányt.
Farkas így szólt: nem igazság, hogy mi az enyém elveszed!
Rá a válasz: Már megbocsáss, de ki adta ezt neked?
Összefogva négy ökör az oroszlánnal szembeszállt.
Támadott az oroszlán, de mindíg szarvakra talált.
Összeveszett a négy ökör és ezt harag követte, s
az ökröket az oroszlán egyesével megette.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...