Teknős kérlelte a sast, hogy repülni segítse.
A sas felvitte magasba, s onnan elengedte.
Sziklára zuhant a teknős, s végül arra gondolt:
„Miért akartam repülni, ha földön is oly jó volt”
Kutya húst lelt, hídon vitte, s vizben látta árnyékát.
Azt hitte, egy darab hússal ott egy másik kutyát lát.
Fájt a foga a másik húsra, s árnyéka után kapott.
Szája kinyílt, s a hús a vízben csobbant egy nagyot.
Békáknak az egerekkel elfajult vitájuk.
Kihasználta ezt a héja, le is csapott rájuk.
Ahogy érte, falta őket – egeret és békát –
Véget vetett a csatának, s lezárta a témát.
Viharban egy tölgy a nádak közé dőlt, s kérdi csüggedve:
Hogy lehet, hogy gyengék vagytok és a szél nem tört össze?
Szól a nád: Te minden viharral dacolsz most legyőzött a szél.
Mi szellő előtt is meghajlunk, s így mindegyikünk él.
Patak vizében a kecske nézegette magát.
Úgy vélte – a víz tükrében – erős állatot lát.
Kihívta a farkast párviadalra.
Neki rontott a farkasnak, s az szét is szaggatta.
Csóka pávatollat talált, s magára felaggadta.
Pávák közé ment, de azok mindegyike gúnyolta.
Csokák mondták: Ezután már közülünk is elmehetsz.
Ne hivalkodj köztünk se, ki más tollával ékeskedsz.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...