Őszi szonett
Egy este lágy, ezüst ködtakarót
borít az aranyujjú nyár a fákra.
A lomboknak dalt dúdol, bús altatót.
Hívja őket az utolsó táncra.
Az ősz húsos ujjai még kövér
körtéket, hallgatag szilvát és diót
ütnek a földre, de a fák hűs tövén
már tücsökhad húz fázós riadót.
Keserű, kék füstbe rejtőzik a völgy,
Elárvult odúját siratja a tölgy,
Zilált fészek vár vissza madarat.
Reggel az ágakon dermedten vízcseppek
ülnek, nagy, gyöngyös pókhálók feszülnek,
s csontos ujjával kopogtat a fagy.
Author: Gál Mária
Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó. Kárhozott, kacagott, aggastyán-hítta halott szám. 72. Eltemettem mélyen a nótát. Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Ostoba urak közt játszottam a bambát. A hatodik nap: Kacagó szél suhant el fölöttem. De hirtelen váratlan Átölelt az Isten. A világ lettem. Minden, ami volt, van. Üres sír. Szent Dalnok. Tolvaj allúzionista. Őrző. Újraalkotó. Földre szórt gyöngyszemek nyitója. Rónák fölött úszó, szabad, tiszta harangszó. Vad kertjét elhagyó orosz lány. Levelet olvasó Tatjána. Ősz bárd. A legbátrabb. Így formálódtam egykor. Ez mind én vagyok ma. A hetedik nap - az Ünnep: Te én leszel, S én Te leszek. Így leszünk Mi - a világ újra meg újra. Több nem leszek. Minden más titok. Nem könyörgök. Irgalmazzatok.
