Fény a múlt
Fehér ruhában lépek a templom csendjébe,
s vállamon súly roppan, mint ősi mesébe.
Az árnyak közt, kik bántottak, halkan kacsintok,
s remélem: Isten látja, ahogy titkon kacagok.
A múlt, mint kísértet, körém fonódik szoros,
minden szó, minden tett mar egy sebet, morcos.
De a szívem már nem markol, nem gyűlöl, nem haragszik,
csak a remény lobog, s a fény rajtam ragyog, vakít.
Ó, Isten, ha látod ezt a lehulló terhet,
ha hallod, ahogy a lélek sóhajtva reped.
Engedd, hogy a harag füstként eloszoljon,
s a fehér ruhám fényben, könnyedén lobogjon.
Author: Tóth Brigitta
Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és a művészetekben találja meg a világ valódi jelentését. Minden szó, minden mondat egy apró darabja annak a végtelen mozaiknak, amelyet az élet formál körülöttem. Az alkotás számomra nem csupán kifejezésmód, hanem egy utazás – egy belső táj, ahol a gondolatok szárnyalhatnak, és az érzések formát ölthetnek. Művészetemben az érzelmek finom szálait igyekszem megragadni. A vers az a tükör, amelyben a lélek színei tükröződnek, a próza pedig a világ szépségét és árnyait meséli el. A festészet titkai, a színek és formák harmóniája mindig is lenyűgöztek, és sokszor ezek a hatások köszönnek vissza az írásaimban, ahogyan a szavak is megpróbálnak egy-egy képet, egy-egy pillanatot megörökíteni. Szeretem a csendes, ámde mélyebb rétegeket keresni az életben: a törékeny, de erős emberi kapcsolatokat, az érzelmek árnyalatait, a finom, szinte észrevétlen szépséget, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. A művészetek azok a kulcsok, amelyek segítségével beléphetünk a lélek legmélyebb zugaiba, és talán egy kicsit jobban megérthetjük magunkat és másokat. Ez a blog az én kis világom, ahová meghívlak benneteket is. Itt megosztom veletek az alkotásaimat – verseimet, történeteimet, érzéseimet –, és remélem, hogy együtt egy olyan közösséget alkothatunk, ahol a művészet nem csupán...
