Ballada a cigarettavégekről

 Eldobott cigarettavégek fekszenek  

elvérezve, kihülve, holtan, az utca kövén, 

a buszmegállóban és környékén. 

Valaha jobb napokat élt cigarettaszálak  

büszkék, egyenesderekúak,  

dohányos szájak kedvencei voltak, 

nagy szippantásokkal szívottak. 

Sajnos, azonban minden cigarettaszál életében, 

egyszer eljő, az az elkerülhetetlen gyászos pillanat, 

mikor már csaknem teljesen elszívták őket,  

s nem marad belőlük más csak egy kis maradék,  

egy még el nem füstölt vég, a csikk, 

be csúnya szó, kerülöm is használatát. 

Nos e cigarettavégek sorsa lesz,  

hogy, mint a továbbiakban használhatatlanok, 

invalidusai a dohányzásnak, elhajítják őket, 

s kerülnek az utcai járda piszkába, mocskába. 

És ettől kezdve , életük egycsapásra nagy fordulatot vesz 

Élik a cigarettavégek szörnyű mindennapi életét, 

lett belőlük  el nem füstölt élvezet, szegény árvák,   

akik egyaránt osztoznak  

a közös, sanyarú, utcai mindennapokban    

 

Szegény cigarettavégek, maradékai a teljes,  

még ép szál cigarettáknak 

lett belőletek: 

Torkok falát egykor cirógató érzések emléke. 

Elvetélt maradványa, el nem füstölt élvezeteknek. 

Meggondolatlan, hirtelen támadt mozdulatok eredménye, 

melyek nyomán feküsztök elhagyatottan az utca porában. 

Gondoltok-e még egyáltalán jövőtökre? 

 

Számoltok-e még vele, avagy  már lehetőség végleg a kútba esett? 

Harcoltok-e még kitűzött célokért, vagy  már föladtátok,  

s feküsztök,csak szótlanul megadóan bénán, némán az utcán, 

 sorsotok kitéve akármilyen jött-ment cipő kényének-kedvének, 

mely ha akarja,akár egyetlen mozdulattal benneteket eltaposhat, 

törékeny testetek felszakíthatja, dohány bensőtök maradványait  

végleg bele döngölheti, szerteszét szórva a járdába, 

hogy örökre mindenki elfeledkezzen rólatok,  

hogy egyáltalán e földön léteztetek, voltatok. 

 

S tán már a Karácsonyt sem várjátok,  

s nektek ajándékok nélkül múlnak el majd az ünnepek, 

csupán maradnak a lehangoló hétköznapok, még ünnepnapokon,  

még oly nevezetes alkalmakkor is, mint Karácsony. 

 És, mikor az éjféli misére hívó harang szavát halljátok, 

 és látjátok, hogy mások ünneplőbe öltözve igyekeznek  

a teplomokba, szívetek elszorul, hogy nektek 

 a JóIsten milyen sorsot tartogat. 

Kénytelenek vagytok ekkor is, Karácsonykor is 

kint a szabadban, az utcán mozdulatlanul feküdni  

hideg rideg kövezetén a járdának, 

s noha próbáljátok magatokat tartani, 

de akárhogy is igyekeztek,  

néhány kéretlen könnycsepp  

megjelenik szemetekben, de hogy mások  

ne vegyék észre  őket, 

 gyorsan le is törlitek a fegyelmezetleneket, 

és csak feküsztök, mint kiterített holtak, 

kik nem várnak már másra, mint koporsóra. 

 

Sorsotok firtatása során, 

más kérdések is felmerültek bennem: 

Vajon sajnált-e már valaki benneteket ?, 

Vajon van-e olyan lélek, ki könnyet is ejtett értetek? 

És vajon voltatok-e valaha szerelmesek? 

Szerettetek-e karcsú, szépszemű cigarettavég lányokat,  

S, előfordult-e, hogy hűtlenül elhagytátok őket, 

és elfüstölögtetek szótlanul, a randevú helyéről, 

a találka elöl megszökve? 

 

Sok sok cigarettavég, mind mind megannyi sors, 

elfecsérelt, dugába dőlt élet, 

És sok sok kérdés, elmélkedés róluk, 

többnyire maradt megválaszotlatlanul 

melyek csak úgy, egyik nap reggelén  eszembe jutottak 

őket látván feküdni a járdán, 

azalatt a néhány perc alatt, míg a buszra a megállóban vártam.