I. Minden csodát…
a fényben várok rád, hogy átölelj... emlékből éled minden szó... nyújtom kezem, hogy elérjem, mit őriz még derengő valód. a valótlant is elhiszem, hinném, hogy itt vagy, a csendben megtalálsz... tudom, hányszor fájt már az elég, mondtad: elmúlik majd, minden odaát. a fény öleli tested, nem tud szólni a szád, míg fogom kezed, elenged... a világ megfordul velem, a világ kifordul veled... eltűnsz a végtelen csendben, mintha sohasem... sosem lett volna ideát. itt hagytad bennem magad... s magadból minden csodát...
2023.10.03
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
2 Responses
„a valótlant is
elhiszem,”
Kedves Zoé!
Ilyen a szerelem. Az álomkép elmúlik és marad: „itt hagytad bennem
magad…
s magadból
minden csodát…”
Ez a XXI. század, virtuális világ, virtuális szerelem, miközben az ember mégis az igazira vágyik és annak hiányát szenvedi.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm szépen hozzászólásod. Így magában ez a vers így is értelmezhető, viszont ha majd fölteszem az ezt követő két verset, külön-külön, majd mindhármat egyben, vershármasként, majd meglátod, hogy teljesen másról szól. Érdekes számomra ez a meglátás, értelmezés is.
Szeretettel: Zoé