Maradtál!
Maradtál. És lassan ránk esteledet, a tűzön pattog a fa, árasztja, önti ránk a meleget.
Lángocskák sejtelmes táncot lejtve megvilágítják, kedves arcodat, bájos testedet.
Nézlek! Vágyakozva fedezem fel, elbűvölő lényedet, mikor csillogóan nevető szemeidet, rám veted, elveszek.
Mosoly az arcodon, halk kacaj bújik elő ajkaid közül, szinte fogható a béke és szeretet.
Átkarolsz, rám fordulsz, simogatva, bújva, ajkaink keresik egymást, varázslatos csókban össze tapadnak.
Cinege még az ablakon ugrál, testünk érzékien megremeg, vad vágyak minket magukkal ragadnak.
Az örökkévalóság örvényében megsemmisülünk, végtelen minden, nem számít idő sem tér.
Testünk és lelkünk egyesült, csókok közt miben vérünk forr, szívünk búgja nehogy elengedjél.
Átkarolsz, rám fordulsz, simogatva, bújva, ajkaink keresik egymást, varázslatos csókban össze tapadnak.
Cinege még az ablakon ugrál, testünk érzékien megremeg, vad vágyak minket magukkal ragadnak.
Az örökkévalóság örvényében megsemmisülünk, végtelen minden, nem számít idő sem tér.
Testünk és lelkünk egyesült, csókok közt miben vérünk forr, szívünk búgja nehogy elengedjél.
2025.10.27.
Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Köszönet az Irodalmi Rádiónak, mert már pár művem megjelent antológiáiban. Folytani szeretném az írást, számomra egy lelket gyógyító és erősítő kúra!