Karcolatok
Sok éve, csillagod égisze karcolta egem
Összefűzte lelkünk az univerzum keze.
Szinte mágnes lett lényünk, ez a kezdet
Ám homokba karcolt sorsunk oda lett.
Gondolt egyet az Úr, újra karcos lettem.
Felhívtalak, Te azt mondtad, szeretsz.
Reményt rajzolt az élet vágyó lelkembe
A képet egy soha mondat tépte ezerbe.
Arany tollal, szenvedéllyel újra karcolt
Hallhatatlan vándor a kívánság falon.
Metszés a mennyekben, végre kapom?
Ám összetört az álom, felfogom vajon?
Üresen szakít teleírt papírt a kétség,
Jóvátétel neki, nekem kínom, tépés.
Kifogyott hitem a tollból, utolsó lépés.
Karcoltam, éltem, nélküled nincs légzés
2025.11.16
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, Szeretem, hogy az érzelmeim képekké válnak, majd szavak formájában megjelennek. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, A versekkel elkezdtem megnyílni, kifelé élni. Köszönöm.
