Csak szavakkal szövetkezni valami jobbra,
szerződni egy még hiányos mozaikra,
készletre, ami véges, s egyben változatlan
de kirakni újra, ezer változatban:
szavakból szőni takarót, annak, aki fázik,
ráhagyni akkor is, ha nagyot hibázik.
Tájat festeni úgy, hogy nincsen hozzá vászon,
gyenge napsütést egy fénytelen tisztáson.
Rajzolni lábam előtt nyíló kis virágokat,
ragyogó csillagot a magas ég alatt.
Kisimítani a gond-rajzolta ráncokat,
letörölgetni a könnyfoltos arcokat.
Kifaragni belőlük a zárt ajtó kulcsát,
távol tartani azt, ami a valóság.
Kéretlenül is, osztani szerteszéjjel,
ha nem nyúlnak érte, akkor is két kézzel:
könnyű mosoly lágy ívét, az esőillatot,
borús tegnap után sokkal szebb holnapot.
És holnapután, ha megjárta a végtelent,
nem lehet tudni, egy-egy szó kinek mit jelent.
Lesz, akinek semmit, lesz, akinek mindent,
reménysugarat a mindenségen innen.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
