Előttem él, mikor december havának egy napján
Odaléptem az ablakhoz, s kitekintettem némán,
S kedvtelenül bámultam üvegen túli világra,
Szomorú, szürkébe burkolódzott, könnyező tájra.
Fagyos simogató szél fújdogál át az utcákon,
Borús táncot járnak tőle fák az árokpartokon,
Pirosra festi az arcát, kinek adja a csókját,
Kelti benne meleg, szerető ölelésnek vágyát.
A párás, sűrű óceán lepi el a vidéket,
Messzinek tűntetve a szomszédból jövő fényeket,
Elrejti szem elől udvari fenyőket s tölgyeket,
Mikről régen elhullottak zöldellő levelek.
Melankolikus ég küldi álomra a mezőket,
Honnan az életerő messzire röpülhetett.
Elhagyta már a létet azon valós, igazi tél,
Amelynek fehér takaróján ezer angyalka él,
Mik vidám játéknak szívmelengető emlékei,
Mint ahogy kacsingató hóemberek seregei.
Tavaknak tükrei rajzokkal lettek színesebbek,
Mikor korcsolyát húzva suhantak rajtuk gyerekek,
S a domboldalakon kicsi faszánkók nevettettek,
S móka zsivajok közt a puha hóban füröszttettek.
Ez az a tél, mely örömöt adott oly sok embernek,
Melytől teljessé válhattak igazán az ünnepek.
Karácsony szelleme valahol még igazán kézzel fogható,
Hol család körében szeretet forrón átkaroló,
hol elvész vitáknak s haragnak a legkisebb magja,
S nem „legnagyobbért” versengés ezen alkalom célja.
Hol hagyományos dísszel-színnel öltöztetett házban,
Az idillikusnál többnek mondható hangulatban
Kerülhet finom étel, meleg ital az asztalra,
S felcsendül a régi énekeknek mesés dallama.
Elveszett, eltávozott télnek valódi varázsa,
Vagy tán hibáinktól nem szállhat le eme világra?
Author: Kazup-Nagy Máté
Köszöntöm az olvasót! Kazup-Nagy Máté vagyok, fiatal középiskolás diák, amatőr költő. Általános iskola óta írok verseket, és a mai napig az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem, elfoglaltságom. Nem egy művem már megje- lent különböző antológiákban, amelyek mai napig mind sikert jelentenek. Verseimnek legfőbb témája a feltörő érzelmek rímekben való megfogalmazása. Az ember élete során sok mindent megtapasztal, akár az önfeledt örömöt, mely a csillagokig képes felrepíteni, vagy a mélyről feltörő fájdalmat, csak hogy egy-két példát megemlítsek. Számomra ezeknek versbe öntése egyrészt megnyugvást jelent, másrészt később a műveket elővéve és újból elolvasva könnyen fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amelyek nagy hatással voltak rám. Ezen kívül a tájversek is közel állnak hozzám, hiszen akár egy őszi kép, vagy egy borongós téli nap is képes érzelmeket előhívni. Innen is köszönöm a családomnak, barátaimnak és tanáraimnak a bíztatást és a támogatást, valamint az Irodalmi Rádió szerkesztőségének, hogy tagja lehetek az alkotó közösségnek, és remélem, hogy a verseim elnyerik az olvasók tetszését!