Egy szerelem fejfájára

Eljött a halál, a furcsa, sötét szemű látomás,
már nincs a gyötrődő kétség,
csak a kesernyés, furcsa vég,
egy hűvös villanás, tűnő búcsúpillantás.

Már meghalt az illúzió, de még kitartottál,
jön az utolsó lélegzet, az utolsó csókod,
magad előtt a múlt kábító képeit látod,
de szemed tükrén már ott mozdul a halál.

Őt is látod, kit annyira vágytál, kit szerettél,
akár ott van, akár nincs ott veled,
befejezetlen marad a történeted,
a zsibbadt révületből lényed feleszmél.

Elhamvad az igaznak hitt, de talmi érzet,
visszatér oda, ahol született.
A halál elringatja a szerelmet,
mely a valóságban talán nem is létezett.

Az illúzió lassan haldoklott,
a kifosztott szerelem most omlik szét,
most hal meg…
és te túlélted… lélegzel!

(Budapest, 2025. szeptember 8.)

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Gyönyörű ősz

Gyönyörű ősz Aranyos fények a fák tetején, halkan búcsúznak a nyár mezején. Rozsdavörösben tündököl az ékes táj, a széllel suttog megannyi napsugár. A föld felett

Teljes bejegyzés »

Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »