*
Áll a kislány virággal a kezében…
szeme lehúnyva, lehúnyva egészen.
szép haja vállára omlik,
ajkára piros mosoly illik, de
mégsem mosolyog…
a kislány félszegen, egy helyben toporog.
„Arra gondol, őt ki szerette,
ha szerette, el mért engedte.”
Anyák napját ünneplik,
mindenkiét említik…
anyukákat, nagymamákat,
nézd a kipirult orcákat,
amint szégyenlősen, súgva,
vagy épp nevetve, búgva
mondják a versikét, danolják az éneket :
Édesanya, Isten éltessen tégedet !
de hopp –
csak ez a kislány nem tudja,
hogy a virágát kinek nyújtsa…
mert, akinek adná, már máshol jár –
nem ért rá eljönni – elragadta a dagály…
(Tiszteletben tartva a magyar helyesírást, mint alkotó, fenntartom a jogot, hogy érzéseim szerint írjak egy-egy szót, kifejezést, írásjelet. Az utolsó sorban a dagály szó helyettesíti azt, amit nem tudtam leírni…nem ment…s azért van ott akkora szóköz (vélték már gépelési hibának, csak azért magyarázom) az „a” betű s a „dagály” közt, mert ott egy jelentőségteljes „csend” van felolvasáskor.
Author: L. Nagy Erzsébet
Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...
2 Responses
„ez a kislány nem tudja,
hogy a virágát kinek nyújtsa…
mert, akinek adná, már máshol jár”
Érzelemgazdag, szép sorok. Bizony mindegy is, hogy mi az a dagály, amely elragadta az édesanyát, a kislány tragédiája a legfontosabb ebben a versben, mert neki nincs kinek átadnia a virágot. Nincs, aki örülne neki, aki azt a legszebbnek tekintené és aki a gyermekét magához ölelné. Fájdalmas sorok, lélekindítók.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm, hogy meglátogattál…tragédia van a sorok mögött, igen, ami többek életét megváltoztatta…egy egész családét…nem is kicsit…
Üdv : Erzsébet.🌸