Vakító sötétséggel takar be az éjjel
Átölel, rám ragyog csillagtalan fénnyel
Magánytól köhög a tó tükrében a hold
Pedig nem rég még fent az égen volt
Derűsen kacagva, a csillagokkal játszott
S e játék végtelen, szinte öröknek látszott
Ám a tó felett ott lebegett már a pirkadat
Az öröknek hitt élet, jaj csak egy pillanat
Halált hoz az éjnek a nyúló első árnyék
S hát ha Te nem vagy, én is holtá válnék
Menj, szaladj ki belőlem gyötrelmes élet
Engem se hagyjanak, ha elvisznek Téged
Óh te gyönge halál, te árva könnyű lélek
Hiába vágytalak annyira, lám mégis élek
Mint illatot kerestelek a hervadó virágban
Némaság maradtam egy üvöltő világban
Ám a Hold után a nap kél, s elűzi a telet
Mit neki a gyász, óh ő csak nevet s nevet
Mert ismeri a titkot, ezért lejt hát táncot
Az életről, csak a halál vési le azt a láncot
A rabságot, mely a lelket a testhez kötötte
A múlandóságból is csak így lehet Örökre
S emlékként őrizlek, látlak majd mindenhol
A szívem megnyugszik, elcsitul, nem tombol
Author: Nagy Róbert
Mindig hittem abban, hogy a tettek mozgatják a világot — de minden tett előtt ott áll egy szó. Egy szó, amely bátorít, amely megnyugvást ad, amely szerelmet vall helyettünk, vagy amely elkísér a búcsú pillanatában. A szavak legszebb formája számomra a költészet. Az ember egészségére pedig a kimondatlan szavak a legkárosabbak. Gyűjtögetjük őket, cipeljük magunkkal és ha nem vigyázunk, feltornyosulnak, majd ránk dőlnek és elnyomnak. Ha már teljesen kifogytunk a szavakból, akkor sem kell félnünk, mert amit nem tudunk elmondani, azt már valaki versbe öntötte… szeretném, ha egyszer valaki az én versem soraival mondaná el, mind azt, amit érez. Az én múzsám maga az élet, buzgó, lüktető, színes és végtelen, de túl zajos is, aki mellett nem jutok szóhoz. Az én múzsám maga a halál, csendes, vigasztaló, szelid és örök, aki már nem halja ha szólítják. Ezek az én kimondatlan szavaim, ezeket öntöm versbe, mert a költészet a szavak legtisztább, legszebb alakja: az a hely, ahol a lélek megmutathatja magát, ahol a kimondhatatlan is hangot talál. Amikor a legmélyebb érzések énekké válnak. Az utolsó hely, ahol még beszélhetünk az élettel és a halállal. Nagy Róbert vagyok és köszönöm, ha olvasol.
