Gyilkos sziklák megkövülten hullámzó néma tengere,
töméntelenül temérdek orom, szirt s bérc kőtömege
meredezik mennybe nyúlva, tüskeként felhőket szúrva:
végtelen hegyláncok megannyi hóba mártózott csúcsa.
Állnak mozdulatlan visszhangra várva megtörni csendet,
ám ha túlkiabálják őket bosszújuk földet renget.
Legyél óvatos hát, hogy elkerülj pusztító lavinát:
egekbe gyűrt fenségüket csak távolból s szótlan csodáld.
Ellep a jeges hidegség, fulladás jő, és fagyhalál.
Tébolyodni sincsen már idő, ha mindkettő rád talál.
Odafönn is elfogy levegőd. A boldogság fojtogat?
Sötét lencsén át nézed vajúdva múló világodat.
Feljutottál, s szívből gondolnánk mind, hogy célod elérted,
Ám az ösztön benned így súg: tovább, még nem érkeztél meg.
Döntened kellene merre, hisz az ember amíg él hisz,
De vakító fehér fényben utad már csak fölfelé visz.
Author: Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor
Sivár életünk ódon taposómalmában szürkévé őrlődő hétköznapjainktól megfáradt szellemünk végső mentsvára. Bizonyára mindenki számára létezik ilyen, számomra ez nem más, mint az írás. Nevem Szekrényes Gábor, melyből kirakható a Kényszeres Bogár anagramma. Habár alapvetően a szabad akarat létezésében hiszek, azt is hajlamos vagyok elfogadni, hogy nincsenek véletlenek, s időnként valami furcsa, megmagyarázhatatlannak tűnő sorsszerűséggel találjuk szembe magunkat. Egyszóval nomen est omen, tehát nekem már csak ezért is muszáj írnom. Egyfajta belső kényszerből. Legkorábbi írásos emlékem egy vers, melyet édesapámmal közösen alkottunk meg, ekkor nagyjából hétéves lehettem. Néhány esztendővel később már egész kis füzet megtelt a saját költeményeimmel. Kora tizenéves fejjel különböző kitalált történeteket és szórakoztató magazinokat vetettem papírra, melyekkel elsősorban családom türelmes tagjait valamint osztálytársaimat szórakoztattam. Aztán egy időre vége szakadt írói tevékenykedésemnek, egészen 1998-ig, amikor is – már nem emlékszem pontosan, hogy milyen indíttatásból – újra elővettem s „leporoltam” egy korábban megkezdett elbeszélő történetet. Ebből két év alatt két hosszabb terjedelmű epikus mű született, mely műfaját tekintve leginkább talán a kisregény kategóriába sorolható. Ezt követően a rövidebb, javarészt humoros írásokra rendezkedtem be, melyekből 2004 és 2012 között több kötetem is megjelent magánkiadásban. 2010 óta naplót (is) vezetek, utolsó három kötetemben mókás naplóbejegyzések is helyet kaptak, ám azóta rengeteg anyag...
4 Responses
Kedves Gábor!
Elbűvölt remek nyelvezetű, no meg tartalmú versed.Az egyik SZÓFONÓn volt szrencsém meghallgatni egy hosszú humoros érdekes írásod.Akkor, ott is varázslatosan , bűvész módjára bántál, kezelted a szavakat. E versedben hasonló brillirozásnak lehettem tanúja.őszinte szívvel gratulálok!
Üdvözlettel
Izsó Antal
Kedves Antal!
Köszönöm szépen lelkesítő soraidat. Az alkotó számára nyilván maga az alkotás is öröm, de művének igazi beteljesülése az, ha az olvasó tetszését is elnyeri. Ezek a visszacsatolások táplálják a további munkához szükséges energiát is. Elég sokáig csendben voltam itt, most egy kicsit megpróbálom aktivizálni magam. És ha már az új évhez közeledünk, hát én is kívánok ihletet, s legfőképp jó egészséget a további alkotó munkádhoz!
Szeretettel
Szekrényes Gábor
Megrendítő sorok, bizony tudni kell megállni, visszafordulni, mert különben ott marad az élet a vakító fehér fényben.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Örülök, hogy mély érzelmeket váltott ki benned a versem, hiszen valahol ez a célja, mint minden versnek. És igen, így igaz, tudni kell megállni, amíg van rá lehetőség…
Üdvözlettel
Szekrényes Gábor