Az eljövő esztendőre

Az eljövő esztendőre mit kívánok,

tudom, nem kevés, sőt, talán kicsit már sok.

Ám én azért megpróbálom, hátha mégis

meghallja kérésem a kegyelmes ég is.

 

Érjen véget minden gazságos háború,

s váltson derűre a nyomott, szürke ború!

Kerüljön ínséges idők végére pont,

s jöjjön el egy olyan kor, mely bőséget ont!

 

A rozsdás vas kezünkben arannyá váljon,

s fegyver ne, csak hó ropogjon a határon!

Tavasszal a madárdal legyen őszintén

vidám, s mi leljünk vidámságra úgyszintén!

 

Kotyvalékot ne igyunk, inkább finom bort,

s tűnjön el életünkből mindaz, mi rossz volt.

A bús gondolatok adják át a helyet

örömnek, pillanthassuk meg a kék eget!

 

Tintafelhőkből frissítő zápor hulljon,

hogy az egyensúly azért föl ne boruljon.

Ám, ha végeztek, hát vonuljanak félre,

reggel ébredhessünk csodás napsütésre!

 

Zivatarból, özönvízből immár elég!

Pusztító tüzek, forró aszály sem kell rég.

Medrükből kilépő sebes folyók helyett

vígan csobogjanak cserfelő csermelyek!

 

Hogy megnyugvásra találjunk, ők vigyenek

szerte a világba békét, szeretetet.

Legyen már a múlté betegség és járvány,

távozzon örökre gonoszság és ármány!

 

Egészség győzedelmeskedjen felettük,

munkánk érett gyümölcsét szüretelhessük!

Tapossuk el a gáncsoskodó rögöket,

küzdelmek, ha lesznek is, élvezzük őket.

 

Az új esztendőre ezt kívánom, persze,

ha emberfiának ehhez is van mersze,

tán vakmerőség, ámde próba szerencse:

Óévként majdan legyen becses ereklye!

Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor
Author: Szekrényes Gulácsy Apolló Gábor

Sivár életünk ódon taposómalmában szürkévé őrlődő hétköznapjainktól megfáradt szellemünk végső mentsvára. Bizonyára mindenki számára létezik ilyen, számomra ez nem más, mint az írás. Nevem Szekrényes Gábor, melyből kirakható a Kényszeres Bogár anagramma. Habár alapvetően a szabad akarat létezésében hiszek, azt is hajlamos vagyok elfogadni, hogy nincsenek véletlenek, s időnként valami furcsa, megmagyarázhatatlannak tűnő sorsszerűséggel találjuk szembe magunkat. Egyszóval nomen est omen, tehát nekem már csak ezért is muszáj írnom. Egyfajta belső kényszerből. Legkorábbi írásos emlékem egy vers, melyet édesapámmal közösen alkottunk meg, ekkor nagyjából hétéves lehettem. Néhány esztendővel később már egész kis füzet megtelt a saját költeményeimmel. Kora tizenéves fejjel különböző kitalált történeteket és szórakoztató magazinokat vetettem papírra, melyekkel elsősorban családom türelmes tagjait valamint osztálytársaimat szórakoztattam. Aztán egy időre vége szakadt írói tevékenykedésemnek, egészen 1998-ig, amikor is – már nem emlékszem pontosan, hogy milyen indíttatásból – újra elővettem s „leporoltam” egy korábban megkezdett elbeszélő történetet. Ebből két év alatt két hosszabb terjedelmű epikus mű született, mely műfaját tekintve leginkább talán a kisregény kategóriába sorolható. Ezt követően a rövidebb, javarészt humoros írásokra rendezkedtem be, melyekből 2004 és 2012 között több kötetem is megjelent magánkiadásban. 2010 óta naplót (is) vezetek, utolsó három kötetemben mókás naplóbejegyzések is helyet kaptak, ám azóta rengeteg anyag...

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Tavasszal a madárdal legyen őszintén
    vidám, s mi leljünk vidámságra úgyszintén!”

    Így igaz, a versek nem veszítenek az aktualitásukból, mert az ember gyűlöletkeltő, önző és érdek. A másik fájdalma, gyásza, bánata, nyomorúsága nem számít és mégis sokakat maga mellé állít a hamis vádaival.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Képzelt égi traccs

Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam a mi

Teljes bejegyzés »

Elvisz ez a tavasz

Elvisz ez a tavasz, érzem a végem, folyton akad egy új nyavalyás betegségem. A hivatásom átka, tudom jól nagyon, köhögő gyerek jön be sorban az

Teljes bejegyzés »

Péntek

Péntek van ma végre, bár ha tizenhárom, kicsit ijesztő, de már nem is számít, bennem lüktet valami vad, felszabadító. Leteszem a gondot, mögöttem marad minden

Teljes bejegyzés »

A Don-kanyarnál

A családunkban sokszor előkerült ez a történet. Nem úgy, mint valami hősi legenda, hanem inkább elcsendesedve, fájó emlékként, mintha még évtizedek múltán is ott kísértene

Teljes bejegyzés »

Aki visszajött a halálból

A szibériai tél nem egyszerűen hideg volt. Az ember ott megtanulta, hogy a fagy nemcsak csíp, hanem lassan, türelmesen kicsinálja az embert. Kivárja, míg a

Teljes bejegyzés »