Díjátadóra mentem egyik kedves kollegám meghívására, akinek a tanítványa indult a pályázatunkon és szép eredményt ért el. Díjazott lett és azt kérték, hogy ezt az aznapi ünnepi előadások előtt, a nagy plénumon jelentsem be. Ugyan a hátam közepére sem kívántam ezt a szereplést, de mégis elvállaltam. Semmiképpen nem akartam megsérteni a kollégámat, mivel neki ez fontos volt. Így kora reggel már az 1-es villamoson ültem, átadva magam a fél óráig tartó zötykölődésnek. Bambán követtem az egyes megállók elnevezését a kijelzőn. Majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mintha bemondtak volna valamit, amit persze alig lehetett hallani a villamos zajától. Elkezdtem jobban figyelni. Valami pótlóbuszról beszéltek. Micsoda? — döbbentem meg. És igen, valóban azt mondták be, hogy Zugló Vasútállomástól valameddig pótló buszok járnak. Mi történhetett megint, ami miatt majd le kell szállnunk, megkeresni a pótlóbuszt, ahol már biztosan tömegek állnak, majd felpréselni magamat rá? — hirtelen rendkívül ideges lettem. Nagyon csúnya káromkodások jutottak eszembe, de türtőztettem magam, hiszen azért az mégsem járja, hogy egy jól szituált öregasszony — ilyennek tartom magam — hangosan elkezdjen csúnya szavakat kiabálni. Ettől a visszatartástól, érzelmeim kötelező elfolytásától persze még feszültebb lettem. Haragudtam mindenkire. Még kolléganőmre is, hogy mi a fészkes fenének hívott el.
Miután csendben kidühöngtem magam, elővettem a racionális énemet és elkezdtem gondolkodni, hogy miként is oldható meg a helyzet. Rájöttem, hogy hiszen csak egy megállónyira van, ahol le kell szálljak és valószínűleg jobban járok, ha azt gyalog teszem meg, mint a pótlóra várni. Már éppen elállt az eső, nem fújt a szél, ténylegesen egész kellemes volt az idő. És abszolút időben voltam, belefért az, hogy pár száz méter gyalogoljak. Ettől kicsit megnyugodtam. Majd egyszer csak hallottam az egyik megálló hangos bemondóját, miszerint az 1-es villamosok ismét a teljes vonalon közlekednek. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Akkora kő esett le a szívemről, hogy még a mellettem ülő is hallhatta. Szinte repülni tudtam volna a boldogságtól. Örömmel szálltam le a villamosról és mentem a rendezvényre, ahol nagyon jól éreztem magam. Milyen butaság lett volna kihagyni. Megismerkedtem néhány új emberrel is. És mindenki nagyon kedves volt. A díjazott is boldog volt. Fénykép is készült a gratulációról, ami még aznap felkerült a Facebookra.
Szép napom volt, ahogy este elalvás előtt visszagondoltam az eseményekre. És milyen érdekes volt az a közel negyedóra, ami utólag olybá tűnt, mintha egy érzelmi hullámvasúton lettem volna.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
