A két testvér-Mese

A két testvér

Egyszer volt, hol nem volt, volt két testvér Gond és Gondoskodás. Bár közös felmenőik voltak, de ők maguk, nem is különbözhettek volna jobban. Gond folyton aggodalmaskodott és mindentől félt. Állandóan riogatta az állatokat valamivel.

-Mi lesz, ha jön a vihar? Mi lesz, ha elfogy az élelem? Mi lesz, ha eltévedsz?

Mindenki tudta, hogy csak jót akar, de mégis egyre kevésbé volt hozzá türelmük. Inkább elkerülték. Gondoskodás csendesen és megfontoltan járta az állatok országát. Ha valaki éhes volt, hozott neki eleséget. Ha valaki beteg lett, meleg fészket épített mellé. Nem kérdezte: „Mi lesz, ha…?”, hanem azt:
– Mit tehetek érted most? – Igyekezett megoldást találni a bajbajutottak problémáira, ezért biztonságban érezték mellette magukat az állatok. Egy keddi napon égtelen vihar kerekedett. Mindenki riadtan szaladgált föl és alá menedéket keresve. Gond is hangosan rikácsolt:

  • Ugye mondtam, hogy jön a nagy vihar! Most mi lesz velünk?

Gondoskodás felmászott az öreg tölgyfához és kinyitotta az odú bejáratát, majd gyorsan behívta az állatokat.

  • Gyertek! Ide! Itt biztonságban leszünk! – mondta határozottan és kedvesen.

Amikor a vihar már elvonulófélben volt, Gond odalépett testvére mellé.

  • Te nem félsz soha?
  • Viszont a pánikkeltés nem segít a megoldásban. Gondoskodnunk kell előre a megoldásról. Nem félek a vihartól, mert előre gondoskodtunk menedékről. Nem félek az éhezéstől, mert előre gondoskodtunk eleségről. Érted mire célzok, ugye?

Gond elgondolkodott testvére válaszán. Elhatározta, hogy tanulni fog, és ő is előre felkészül. Így vált a kis rikácsoló Gondból, igazi, feltétlen Gondtalanság.

 

 

 

Nagypál B. Rebeka
Author: Nagypál B. Rebeka

Nagypál-Buduczki Rebeka vagyok, jelenleg gyógypedagógus és állattenyésztő. Egy Tisza melletti kisvárosban születtem, majd később innen kerültem fel Budapestre. Tanulmányaim befejeztével visszahúzott a szívem, ezért hazaköltöztem Csongrádra. Itt élt a nagymamám is, akinek köszönhetem a költészet szeretetét. Tőle tanultam a versírás fortélyait. A környezetem mindig mérföldkövet jelent alkotásaiban. A novellák az elmúlt 3 évben ragadtak magukkal. Számomra az írás nem más, mint hallhatatlan gondolatok papírra vetése.

1
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Nagyon tetszik ahogy megfogalmazza a történetben a pozitív és negatív gondolatot!
    Pontosan megmutatja a gondolat teremtő erejét és a lélek állapotát így fontos a gondtalanság!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Képzelt égi traccs

Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam a mi

Teljes bejegyzés »

Elvisz ez a tavasz

Elvisz ez a tavasz, érzem a végem, folyton akad egy új nyavalyás betegségem. A hivatásom átka, tudom jól nagyon, köhögő gyerek jön be sorban az

Teljes bejegyzés »

Péntek

Péntek van ma végre, bár ha tizenhárom, kicsit ijesztő, de már nem is számít, bennem lüktet valami vad, felszabadító. Leteszem a gondot, mögöttem marad minden

Teljes bejegyzés »

A Don-kanyarnál

A családunkban sokszor előkerült ez a történet. Nem úgy, mint valami hősi legenda, hanem inkább elcsendesedve, fájó emlékként, mintha még évtizedek múltán is ott kísértene

Teljes bejegyzés »

Aki visszajött a halálból

A szibériai tél nem egyszerűen hideg volt. Az ember ott megtanulta, hogy a fagy nemcsak csíp, hanem lassan, türelmesen kicsinálja az embert. Kivárja, míg a

Teljes bejegyzés »