A két kicsi kék sárkányocska

A két kicsi kék sárkányocska

Mese

Hol volt, hol nem volt, kékellő nagy hegyek között, volt egyszer két kicsi kék sárkányocska. Valójában szürkéskékek voltak, de ha izgatottak lettek, akkor teljesen bekékültek. Még a fülük is kék lett.

Egyelőre két kék sárkányocskáról tudok. De lehetséges, hogy vannak többen is. A nevüket is tudom. Az egyik Kobalt, aki Fiú volt, a másik pedig Encián, aki lány volt.

Kobalt és Encián ott élt a kékellő hegyek tetején, ahol a hegycsúcsok az égig érnek. Olyan magasan, ahol már ember nem járt, csak a madarak közül néhány. A két sárkány ott repdesett a magasan fekvő völgyek fölött, a havas hegycsúcsok között. Olyan volt a világuk, mint egy édenkert. Háborítatlan.

De egyszer eljutott a hírük a királyhoz. A királyhoz, aki gazdag volt és hatalmas. S az uralkodó parancsba adta, hogy hozzák el neki a kék sárkányokat, bármibe is kerül.

Sokan próbálkoztak, katonák, lovagok, parasztlegények, hercegek és királyfiak, de a kékellő hegyeket senki sem tudta megmászni.

Teltek az évek, de a király nem adta fel. Azt mondta, hogy csak akkor lesz boldog, ha láthatja a mindig vidám kék sárkányocskákat. Így hát egy expedíciót szervezett, s egy egész csapatot küldött a hegyekbe.

Megmászták a nagy kékellő hegyet, néhányan odavesztek a havas ösvényeken, de a többség eljutott egy nagyon magasan fekvő fennsíkra, amely minden oldalról magas, havas hegyekkel volt körülvéve. A völgyben minden növény kékeszöld volt.

Itt lakott Kobalt és Encián, a két kicsi, kék sárkányocska, de nem látszottak, mert beleolvadtak a kékes környezetbe. Csak akkor látszottak, ha felszálltak a levegőbe repülni. Akkor is csak a mozgásuk miatt, hiszen az ég is kék volt.

Az emberek ámulva bámulták a kékellő völgyet. S sugdolóztak egymás között, hogy biztosan itt vannak a kék sárkányok. De még nem látták őket. Így elővették hálóikat és elbújtak a növényzetbe.

Nemsokára előjött a két kicsi sárkány. Kobalt és Encián mindig együtt repültek. Fel a magasba, egyenesen a napba. Hancúroztak, játszadoztak a levegőben gondtalanul. Órákig eljátszadoztak így. Aztán kellemesen elfáradva leszálltak.

Jóformán nem is vették észre, amikor meglepték őket. Az emberek rájuk dobták a hálókat, s már foglyok is voltak.

Encián félve pislantott Kobaltra.

-Most mi lesz velünk? – ez volt a szemében.

Kobalt egy bátorító pillantást küldött feléje. De már vitték is őket. Szárnyaikat összekötözték, hogy ne tudjanak repülni, és ketrecekbe dugták őket.

Hosszú volt az út a királyi palotáig, s a két kicsi, kék sárkány ketrecben töltötte el ezt az időt.

Búslakodtak. Néha egymásra néztek. Külön-külön ketrecet kaptak, így nem tudták átölelni egymást, csak a szemükkel. Egymás szemébe kapaszkodva győzték le a félelmüket.

Aztán odaértek a királyi palotába, a király már nagyon várta a látványosságot. Hiszen neki csak látványosságot jelentett a két kicsi, kék sárkány. Hatalmának és gazdagságának újabb bizonyítékát.

-Gyertek, csak gyertek, és szórakoztassatok engem! – mondta méltóságteljesen.

De a két sárkány csak gubbasztott összekötözött szárnyakkal a ketrecekben, és teljesen szürkék voltak.

-Milyen sárkányokat hoztatok nekem? Én azt hallottam, hogy a kék sárkányok mindig vidámak, és játékosan repkednek a levegőben. Ezek pedig nem is kékek, hanem szürkék.

-Fenség, – szólalt meg az egyik szolga – talán az a baj, hogy be vannak zárva a ketrecbe.

-Hát akkor engedjétek ki őket. – mondta gyorsan a király ellentmondást nem tűrő hangon.

Kiengedték őket, de a két kék sárkány még mindig búslakodott.

-Most miért nem játszanak? – kérdezte a király bosszankodva.

-Talán azért, mert lekötöztük a szárnyaikat. – mondta a szolga.

-De ha kioldozzuk őket, akkor elrepülnek. – vélekedett jogosan a király.

-Ha kipányvázzuk őket, mint a lovakat, akkor nem, királyom. – mondta a szolga eszesen.

-Igazad van. Legyen úgy. – mondta a király.

Kipányvázták őket, s eloldozták a szárnyaikat.

A két sárkány felrepült, ameddig a kötél engedte. De még mindig szomorkodtak.

Ekkor Kobalt megszólalt:

-Mi csak akkor lehetünk boldogok, vidámak és játékosak, ha szabadok vagyunk.

Azzal el kezdett lángot fújni, és elégette vele a köteleket. Ránézett Enciánra és elmosolyodott. Ekkor a két sárkány teljesen elkékült, felrepültek magasra, és vidáman játszottak egy ideig odafent.

A király boldogan nézte őket. Vidámságuk rászállt őrá is. Úgy érezte, mintha ő is ott szállna fent, szabadon a határtalan levegőégben. Boldog volt, hogy láthatta a kék sárkányokat repülni és vidáman játszani. Hirtelen megérezte, hogy mi az igazi boldogság és szabadság.

Ekkor Encián visszafordította a fejét, és így szólt:

-A boldogság mindig csak egy pillanat, elszáll. Nem lehet megtartani, ketrecbe zárni, csak elengedni lehet, hogy örökre a miénk maradjon.

Kobalt bólintott, és a két kicsi, kék sárkányocska elrepült, vissza a kékellő, magas hegyek közé.

A király pedig már nem akarta visszahozni, és ketrecbe zárni őket, mert megértette, hogy a boldogsághoz a legfontosabb a szabadság megléte.

 

 

 

Vége

 

 

 

Fonyód, 2023. április 26.