A két királyfi

A két királyfi

Verses mese

 

Egyszer régen, hajdanán,

Az időknek hajnalán.

Volt egyszer egy királyfi,

De nem volt ő akárki.

Délceg, ifjú és szerény,

Az akarata kemény.

Lovagként nevelkedett…

Történt egyszer, úgy esett,

Vadászott, vadat lesett.

Erdő mélyén barangolt,

S egy szarvas előtte volt.

Követte lába nyomát,

S lám egy kis kunyhót meglát.

Talán boszorkány lakja,

De az ajtót megnyitja.

Talál is öregasszonyt,

Aki főzi a mákonyt.

A kemencén meg egy lány

Ül, a szeme szivárvány.

Királyfit megigézi,

Az öregasszony nézi

A szép, ifjú jövevényt,

És kérdezi szép szóval:

„Hol jársz? Hol madár se jár?

Ifjú, itt a halál vár.

Itt az úr a bősz sárkány,

Akit semmilyen ármány

Le nem tud teríteni,

Nem győzi le őt senki.”

De az ifjú nem áll el,

Inkább még beljebb jövel.

Megvárja a bősz sárkányt,

Hogy elnyerje a széplányt.

Megküzdenek, megvívnak,

Jó szerencsében bíznak.

A királyfi legyőzi,

Szívét átszúrja neki.

A lány ugrik nyakába,

Szabadulását látva.

Királyfi hazaviszi,

Másnapra már elveszi.

Aztán boldogan élnek,

De nincs vége mesének…

Telnek-múlnak az évek,

Jósolnak nekik vének.

Nem lesz egy gyermekük sem,

Ha nem kacagnak sosem.

Próbálja királyi pár,

De a kacaj nem jön ám

Olyan könnyen, mint hitték,

A király elé vitték

Mind a jó mulattatót,

Bolondot és bohócot.

Mégsem jött szívből kacaj,

Hát búsulnak, ez a baj.

Kihirdetik országban

És az egész világban,

Ki kacajt csal ajkukra,

Gazdagság lesz jutalma

Annak a jövevénynek –

Szóljon hát hálaének.

Jön mindenféle szerzet,

Aki kacajt szerezhet.

Végén jön egy kisfiú,

Ki egyáltalán nem hiú.

Mégis furulyája úgy szól,

Mindenkit elvarázsol.

S van vele egy kis disznó,

Nincs is hozzá hasonló,

Ki oly kecsesen táncol,

Hogy kacaj támad bárhol.

Kacag király, királyné,

Szívből, jóízűen, nézd.

S születik esztendőre,

Kis királyfi, egy szőke.

Mindenki óvja léptét,

Jön tavasz, őszre meg tél,

Cseperedik, növöget,

Vének jósolnak egyet.

Ha a királyfi felnő,

Elragadja egy felhő,

Egyenest Sárkányhonba,

Ott kerül bús rabságba.

Király erősen fogja,

Nem mehet a szabadba.

Úgy nő fel a királyfi,

Nem lát eget, akárki

Kérdezi, nem tudja mi

A felhő, mely az eget szeli.

Mégis – az élet fura –

Megvédeni nem tudja

A király a nagy bajtól,

A hatalmas vihartól.

Jön a vihar az égből,

És a sötét felhőkből

Egy a vár fölött lebeg,

S elragadja a gyereket.

Király, királyné búsul,

Szívük dobog oly vadul.

Hát most mit csináljanak,

Országát sárkányoknak

Megtámadják sebtiben?

Vagy hagyják ezt ennyiben?

Végül választják a békét,

S meghagyják maguknak a reményt.

Királyfi sárkányhonban

Nő fel, nehéz rabságban.

Közben királyi párnak

Születik egy fia, bárcsak

Megvédené valami,

De jövőt nem tud senki.

Növöget a királyfi,

És sokszor megkérdezi

Bátyját, akit nem ismer,

Vajon ő milyen ember.

Mikor a fiú felnő,

Maradása nincs, megy ő

Sárkányhonba csatázni,

A bátyját hazahozni.

Kihívja ő párbajra,

Sárkánykirályt birokra.

Aztán karddal csatáznak,

Az izzadságban áznak.

Végül levágja fejét

És megöli őkelmét.

A sárkányok örülnek,

Mert zsarnokuknak vége lett.

Megválasztják királynak

Kis királyfit „sárkánynak”.

Bátyját kiszabadítja,

Öleli, pátyolgatja.

Hazaviszi honába,

Borul szülei nyakába.

Két királyfi párt választ,

Lányt megnéznek vagy százat.

Hercegnő és királylány,

Mind arra vár, hogy talán

Ő lesz a kiválasztott –

Királyi bálba megy most.

Végül marad egy testvérpár,

Két csodaszép királylány.

Velük szép lagzit ülnek,

Cigányok hegedülnek.

Lehet, máig is élnek,

S fiaiknak mesélnek.

 

Vége