Trubadúr dal (avagy egy trubadúr viszontagságos élete)

*

Történt egyszer ezen a földtekén, hogy
egy elszegényedett nemes utódaként,
költészettel s zenével megáldva eme ifjú,
„trubadúrságra” adta a fejét, hogy
verseivel árassza el a vidék
hölgyeinek érzelmes szívét.

Verset írt hát ez a jó trubadúr,
igaz, megrendelésre, józanul;
„élni kell valamiből”– magyarázta…
– Kérem, uram, a hölgy adatait, ha megadja,
így tudok majd szép személyest írni,
ön pedig, amikor kész, előadhatja néki.

Megkapta hát az ifjúi leány nevét s címét,
elbandukolt arra, hátha megpillantja,
mikor az hajlékát sétára elhagyja;
gondolta, ráhangolódik, s ha megjő az ihlet,
rittyent oly bájos versikét, ami egy
ily szépséges hölgyet megillet.

A megrendelő fizet a verselésért,
mindenki jól jár, tisztesség, békesség…
A többi már az úr dolga, mit kezd vele,
ő pedig a pénzből végre ehet eleget;
új csizmát is vesz a lábára, s jobb
erőben lesz a versfaragásra!

Úgy is történt, legott, a leányzó délután
kihajtatott… ha nem is sétára ment,
de kocsikázni, a lovacskával a közeli
parkba parádézni… Trubadúrunk szava is elállt,
amikor meglátta, erre bizony nem számított,
tátva maradt a szája.

Ha van szerelem első látásra, akkor most
megtörtént, a szív dobogott, a láb megrogyott,
s a trubadúr bizony elég nagy bajban volt…
mivel szegény volt, s olykor-olykor éhezett,
a megrendelés még időben érkezett, de
ebből már aligha lehet valamilyen kereset.

Hogy szép volt-e a leány, azt én nem tudom,
amit lehet tudni, úgy hívják: vonzalom;
trubadúrunk már gondolni sem tudott másra,
csak arra, hogy ide el kell jönnie
minden nap, hogy lássa!
A leányzó is észrevette, kíváncsian figyelgette.

A megrendelő megérkezett, kérdé, hogy:
– A vers, vajon már megszületett?
– Adjon még uraságod, pár napot, kérem,
a verset elkapkodni, igazán nem érdem.
– No, itt van egy kis előleg, hátha ettől,
megered a nyelved, mint az őszi eső.

Szólj aztán, ha meg van, én betanulom,
s mint sajátot előadom majd ama napon,
midőn a hölgy atyjánál megjelenek,
s kérem engedélyét a találka helyének;
megértheted, szándékommal
fel nem sülhetek!

Hej, vakarta fejét a trubadúr, ebből a
helyzetből most hogy szabadúl…
Megint elment hát, a lányt meglesni,
de most meg a lány kezdte épp keresni.
Illetlen dolog volt-é? Ne tőlem kérdezd, akkor
vess rá követ, ha neked nincs efféle vétked!

Addig-addig leskelődtek, míg az utcán szembejöttek.
Úrilány kísérő nélkül biz’ sétára nem mehetett,
de amint elhaladtak egymás mellett, hej,
mindkettő elpirula, s a gardedám ezt meg is meglátta.
– Várj, leánykám, – szóla, – bent maradt a stóla,
mindjárt hozom, te addig itt várj, ha mondom!

Nos, felvilágosult korban éltek ők már, a lány
hallott Rómeóról, s a trubadúr is Júliáról.
A lány ismerte Cyrano-t, a trubadúr meg a
hosszú orrt. Most már csak el kellett
dönteni, hogy a nagy elődök tetteit
lemásolják, séma szerint bevállalják?

Hogy ez hogy volt tovább, elárulom:
itt csak a megrendelő maradt hoppon…
úgy hírlik, hogy egy szép napon, a lány
s trubadúrja fogott egy papot, annak
módja szerint összeházosodott –
s evilágra hoztak, három porontyot!

Férj-feleségként szerényen, de szépen,
szerelemmel-kedvvel eléldegéltek,
(Rómeó és Júlia sajnos, ezt nem élheté meg.)
Az urasággal mi lett? Azt is lehet tudni, az
agglegény létet többé nem akarta feladni.

Így volt, mese volt, viszontagság mégse volt?!

*

(© Nagy Erzsébet – 2025.november)
2026. február 1. Üdvözlöm az erre járókat !🙂

Ez a versem nekem is meglepetés volt, de élvezettel írtam régies stílusban a trubadúr történetét, aki ezúttal maga esett szerelembe… .
*Szintén részt vett az IR pályázatán, és bekerült a „Szerelmemnek Bálint – napra” 2026 c. antológiába. 

Author: Nagy Erzsébet

Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy "vajon, mire gondolt a költő", mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...