című regényében. Mintha a szerző két regényt gyúrt volna egybe. Negyven fejezet, 20 – 20 váltakozva az egyik és a másik történet. A keményre főtt csodaország fejezetei minden esetben hosszabbak, mint a Világvége fejezetek. Két teljesen más helyszín és cselekmény, mindkét helyen kevés névtelen, magányos, vagy majdnem magányos szereplőkkel. Csak sejthetjük, hogy a férfi főhős, aki az egészet elmeséli, valószínűleg azonos lehet — de erre csak a regény vége felé tesz a szerző egyértelmű utalást —, hogy a Világvége, amely egy fallal körülvett város, lehet a férfi további életének, vagy inkább létezésének helyszíne.
A regény főhőse egy harmincötév körüli elvált férfi — többet nem is tudunk meg róla —, akin egy kisebb agyműtéttel és képzéssel úgynevezett numerátori képességet fejlesztettek ki. Ez gyakorlatilag adattárolást jelent, képes titkos adatokon műveleteket végezni, melyeket a tudatalattijában tárol. Többeken is végeztek hasonló műtétet, de ők meghaltak. Ő az egyetlen túlélő, melyet döbbenten vesz tudomásul, ezért a kísérletet véghez vivő professzor magához hívja.
A műtéttel létrehozott különleges szellemi képesség eszembe juttatja Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regényének főhősét, Charlie Gordont, de ennyiben véget is ér a hasonlóság. Ebben a regényben a főhőst sokan körül veszik, széles körű kapcsolatai vannak, melyek persze változóak. A vége azonban az, hogy elveszíti szellemi képességeit, sőt, a kiindulásinál is alacsonyabb szintre kerül. Nagyon szép, utópisztikus történet az akkori biológiai ismeretekből kiindulva.
Murakami regénye azonban nem egyszerűen utópisztikus, hanem szürreális, néha kicsit túlzó elemekkel tűzdelve. Kezdve azzal, ahogy a professzorhoz eljut az unokája segítségével, az ajándékba kapott koponya, a lakását szétverő két látogató, majd a professzor megmentése érdekében tett földalatti „kirándulás”, mely a pokol bugyrait idézi fel. És mindez Tokió metró alagútjában végződik.
A férfi főhős életét mindkét helyszínen nők segítik, mintegy katalizálják. Csodaországban elsősorban a professzor kicsit kövérkés unokája, akinek minden ruhadarabja rózsaszínű és szinte minden helyzetben ellátja az éppen aktuális információkkal. De legalább ilyen fontos szerepe van a fiatal özvegy könyvtáros hölgynek is, aki elviszi hozzá a megfelelő könyveket és élete utolsó óráiban mellette van. A Világvége könyvtárosnője is ő lehet, aki segíti, de mondhatjuk azt is, hogy oltalmazza a férfit. És ő az, aki miatt mégsem szökik meg a belépéskor leadott árnyékával (lelkével?) együtt, bár nagyon vágyik vissza, a való világba. Ez egy nagyon fontos momentum a regény végén. Ténylegesen mennyire lehetünk, tudunk boldogok lenni? Milyen kompromisszumokat kell kötnünk? Vagy ez megalkuvás? Vágyainknak csak egy részét tudjuk valóra váltani? A boldogság sosem lehet teljes, csak részleges?
A szerző mélyen boncolgatja regényében azt, hogy mi is tesz minket azzá, akik vagyunk. Az emlékeink? Ezt a regényben az árnyékunk testesíti meg a szó szoros értelmében. Vagy valami olyasmi, amit mi magunk sem értünk a saját elménk mélyén?
A regény hangulata néhol kifejezetten megnyugtató. Murakami nagyon szépen ír a magányos tésztafőzésről, a jazz-lemezekről, de a nagyvárosi elszigeteltségről is. Itt ez a hangulat egy szürreális, néha ijesztő réteget is kap, hiszen a főhős egyedül van a rengetegben.
A regénynek ugyanakkor filozófiai mélysége is van, nem csak egy fantasy-kaland, hanem a tudat és a tudatalatti szerkezetét konkrét történetbe ágyazó mű.
A regény egy intellektuális és érzelmi útvesztő bemutatása, amelyben a magányos főhős nemcsak az emlékezetéért, hanem a saját emberségéért is küzd. A szerző által megrajzolt kettős világban két női alak válik a férfi sorsának meghatározójává. A regény igazi tétje nem az adatok birtoklásáért folytatott háborúk kimenetele, hanem a főhős belső döntése: a dinamikus, jövőbe mutató kalandot választja-e, vagy a melankolikus, de méltóságteljes maradást egy emlékezet nélküli világban? A szerző szépen bemutatja, hogyan válnak az őt kísérő női karakterek a főhős identitásának tükreivé, és miért jelent a könyvtároslány mellett hozott döntés, miszerint marad, egyfajta magányos, de mégis felemelő megváltást.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/